Élet-Stílus

A Werder nyerte az északi derbit (videó)

A Werder Bremen kőkemény meccsen egy góllal nyert idegenben a Hamburg ellen a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A már bajnok müncheniek a Bielefeldet intézték el, a Leverkusen viszont kikapott, és már az UEFA-kupás szereplés is elúszni látszik.

A brémaiak győzelmüknek köszönhetően mindenképpen dobogós helyen végeznek és a Bajnokok Ligájában szerepelnek a következő szezonban. A másik két BL-induló, a bajnok Bayern München, illetve a Schalke 04 lesz.

A feszült hangulatú, nagy iramú hamburgi találkozón repkedtek a lapok, nem sokon múlott, hogy a meccs az első félidő hajrájában botrányba torkolljon: Tim Wiese, a brémaiak kapusa a tizenhatoson kívül nyújtott lábbal fejberúgta Ivica Olicot, a hamburgiak támadóját. A hálóőr érthetetlen módon egy sárga lappal megúszta a veszélyes akciót.

A hazai fölényt hozó első félidőt követően, nem sokkal a fordulás után Almeida egy irtózatos bombagóllal eldöntötte a meccset. A folytatásban hiába került Baumann kiállítását követően emberelőnybe a Hamburg, mintha meg lettek volna átkozva a támadóik: van der Vaart (70.), Olic (73.), Sorin (74.) és Atouba (77.) is ígéretes helyzetben hibázott. Végezetül még Vranjes is idő előtt mehetett zuhanyozni, de a kilenc ember ellen sem tudott fordítani a HSV.

A már vasárnap bajnok Bayern München könnyedén intézte el hazai pályán a Bielefeldet. A mérkőzés az első félidő közepén dőlt el, amikor egy vendégziccert követően Ribéry betalált. A szünet után Podolski állította be a 2-0-s végeredményt. Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC Leverkusenben szerzett három pontot, a magyar játékos a 79. percben lépett pályára.

Bundesliga, 32. forduló:
Hamburger SV-Werder Bremen 0-1
Gól: Hugo Almeida (51.)
Kiállítva: Baumann (57., Werder Bremen), Vranjes (90., Werder Bremen)

Bayer Leverkusen-Hertha BSC 1-2
Gól: Sinkiewicz (90.), illetve Pantelic (26.), Chahed (68., 11-esből)
Kiállítva: Kiessling (61., Bayer Leverkusen)

Bayern München-Arminia Bielefeld 2-0
Gól: Ribery (26.), Podolski (47.)

Eintracht Frankfurt-VfL Wolfsburg 2-3
Gól: Amanatidisz (22., 11-esből), Weissenberger (61.), illetve Grafite (4.), Schäfer (28.), Dzeko (79.)

1. FC Nürnberg-MSV Duisburg 2-0
Gól: Hariszteasz (9.), Pinola (32.)

Keddi meccsek:
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 3-2
VfL Bochum-Schalke 04 0-3
Karlsruhe-Energie Cottbus 1-1
Hannover 96-Hansa Rostock 3-0

döntőben az internazionale

Az Internazionale két góllal nyert a Lazio otthonában a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján és bejutott a fináléba, ahol a Catania vagy az AS Roma várja. Franciaországban a Lyon Juninho góljával verte meg a másodosztályú CS Sedan Ardennest az elődöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik