Élet-Stílus

Kovalainen rajthoz állhat Isztambulban

A Spanyol Nagydíjon hatalmasat bukott Heikki Kovalainen átment az FIA kötelező orvosi vizsgálatán, a hétvégén a finn már vezetheti a McLarent.

Heikki Kovalainen a Spanyol Nagydíjon egy defekt után 130 km/órás sebességgel állt bele a gumifajba egy kanyarban. A McLaren versenyzője eszméletét vesztette – a balesetre azóta sem emlékszik -, előbb a pálya egészségügyi központjába, majd egy barcelonai kórházba szállították. Szerencsére a balesetet egy enyhe agyrázkódással megúszta, így a kórházat két nap után már el is hagyhatta.

A finn pilótát csütörtök délelőtt az FIA kötelező orvosi vizsgálatán is versenyzésre alkalmasnak nyilvánították Isztambulban, így a hétvégén vezetni fog.

“Természetesen nagyon örülök az FIA döntésének. Bíztam benne, hogy átmegyek a vizsgálaton, ugyanis 100 százalékosan érzem magam. Ha nem így lett volna, akkor szóltam volna a csapatnak, és otthon maradtam volna” – mondta a pálya orvosi központjából kifelé jövet Kovalainen.

„Gond nélkül zajlott a felkészülésem a hétvégére, nagyon sokat edzettem. Köszönet az FIA-nak a biztonsági szabályokért, és a spanyol pálya embereinek, akik kiszedtek az autóból. Azt hiszem, a baleset csúnyábban nézett ki, mint amilyen valójában volt. Egy kicsit fájt a fejem, de szinte azonnal el tudtam kezdeni az edzést. Nagyon várom a futamot, és az idény folytatását.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik