Élet-Stílus

Svéd futball évről évre

1904: megalakul a svéd „jégkorong és labdarúgó szekció”; az év folyamán a labdarúgás önállósul, mi több a svéd szövetség (SFA) egyike a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hét alapító tagjainak.

1908: július 12-én a debütáló svéd válogatott Göteborgban 3:11-es vereséget szenved Norvégia legjobbjaitól. A svédek az olimpián is rajthoz állnak, de az első körben 12:1-re kikapnak az angoloktól. Ám ennek ellenére – a franciák visszalépése miatt – játszanak a bronzmeccsen, ahol 2:0-ás vereséget szenvednek a hollandoktól.

1912: az első svéd-magyar találkozó Göteborgban 2:2-es döntetlennel zárul. A stockholmi olimpia első körében a svéd csapat az utolsó percben kapott góllal alulmarad Hollandiával szemben (3:4, Börjesson és Svensson két góljával). A vigaszágon a házigazdák az olaszoktól is kikapnak (0:1).

1920: az antwerpeni olimpián Svédország Karlsson öt góljával, Olsson duplájával és, Wicksell illetve Dahl góljaival 9:0-ra felülmúlja Görögországot. A második körben a hollandoktól a hosszabbításban vereséget szenved – 4:5, Karlsson (2), Olsson és Dahl eredményes – a vigaszágon a spanyolok is jobbnak bizonyulnak (1:2, Dahl).

1924: a párizsi olimpián a svéd csapat a második körben a három-három gólt szerző Rydell és Kok illetve Brommesson és Kaufeldt góljaival 8:1-re legyőzi Belgiumot. A negyeddöntőben Brommesson (2), Kaufeldt (2) és Rydell találataival Egyiptom is kipipálva (5:0), a döntőért viszont Svájc legjobbjai diadalmaskodnak (1:2, Kok). A bronzmeccsen ezzel szemben megismételt találkozón Svédország Rydell (2) és Lundqvist góljaival 3.1-re legyőzi Hollandiát, megszerezve első érmét.

1934: Svédország először szerepel a világbajnokságon, ahol meglepetésre, 1:2-ről fordítva Jonasson (2) és Kroon góljaival 3:2-re legyőzi Argentínát. A negyeddöntőben a svéd csapat vereséget szenved Németországtól (1:2, Dunker).

1936: a berlini olimpián jókora meglepetésre a két gólt szerző Persson révén eredményes svéd csapat 3:2-re kikap Japántól.

1937: májusban felavatják a stockholmi Rasunda stadiont.

1938: a franciaországi vb-n a svéd válogatott az első fordulót nem kis szerencsével teljesíti: a remek csapattal rendelkező Ausztria a német lerohanás miatt visszalép a tornáról. A negyeddöntőben az északiak lelépik Kubát (8:0, H.Andersson és Wetterström három gólt szerez, de Keller és Nyberg is betalál), az elődöntőben viszont Nyberg hiába szerez vezetést villámgyorsan, Zsengellér egyenlít, majd a magyar csapat még a szünet előtt fordítva kioktatja ellenfelét (1:5).

1946: Gunnar Gren az első játékos, akit a legjobb svéd labdarúgónak járó aranylabdával jutalmaznak.

1948: a londoni olimpián aranyérmet szerez a mágikus Gre-No-Li-ra (Gunnar Gren, Gunnar Nordahl, Nils Liedholm) épülő svéd válogatott. Az első körben Nordahl két góljára és Rosen találatára nem válaszolnak az osztrákok (3:0), majd a háromkoronások Nordahl (4), Carlsson (3), Rosen (2), Liedholm (2) és Gren góljaival verik 12:0-ra Dél-Koreát. A négy között Rosen (2) és Carlsson (2) góljaival a dánokat is felülmúlják a svédek (4:2), akik a döntőben Gren (2) és Nordahl találataival a remek jugoszlávokat is térdre kényszerítik (3:1).

1950: a brazíliai világbajnokságon a svéd csapat nélkülözi profinak állt klasszisait, de így is legyőzi Olaszországot. Carapallese korai góljára Jeppson (2) és Andersson is válaszol (3:2), míg Paraguay legjobbjaival 2:2-re (Sundqvist, Palmer) végeznek az európaiak. A négy legjobbat felvonultató döntő csoportkörben a svédeknek esélyük sincs Brazília ellen (1:7, Andersson 0:5-ös állásnál szépít), ellenben Uruguay ellen sokáig helytállnak: Palmer szerez vezetést a 4. percben, Ghiggia egyenlít, de Sandqvist még a szünet előtt ismét a svédeket juttatja előnyhöz. Miguez a hajrában szerzett két találatával dönti el a találkozót (2:3). A spanyolok ellen Sundqvist, Mellberg és Palmer góljaival sikerül a győzelem (3:1), így Svédország bronzéremmel zárja harmadik világbajnokságát.

1952: A helsinki olimpián a svédek a norvégok legyőzésével kezdik a tornát (4:1, a két gólt szerző Brodd mellett Rydell és Bengtsson is eredményes). A címvédő az osztrákokat Sandberg, Brodd és Rydell találataival múlja felül, az elődöntőben viszont megalázó (0:6) vereséget szenved Magyarországtól. A bronzcsatában viszont ismét remek a svéd csapat, amely Rydell és Lofgren góljaival 2:0-ra legyőzi az NSZK-t.

1958: a hazai rendezésű világbajnokságon a svéd válogatott a Mexikó elleni 3:0-ás papírforma-győzelem – Simonsson (2) és Liedholm eredményes – után Hamrin duplájával visszavág a Tichy révén csak szépíteni tudó Magyarországnak (2:0), majd a wales elleni 0:0-val megnyeri csoportját. A Szovjetunió elleni 2:0 (Hamrin, Simonsson) után az elődöntőben a címvédő NSZK sem jelent akadályt: Schäfer ugyan a németeknek szerez vezetést, de Sköglund még az első félidőben egyenlít, míg szünet után Gren szerez vezetést, és Hamrin állítja be a végeredményt (3:1). A Brazília elleni döntőben (2:5) ugyan Liedholm a 4. percben betalál, de Vavá duplájával, valamint Pelé és Zagalo góljaival a dél-amerikaiak 4.1-re megugranak. A 80. percben Simonsson szépít, az utolsó percekben Pelé egy fejessel alakítja ki a végeredményt.

Az év végi aranylabda-szavazáson Kurt Hamrin a walesi John Charles-szal holtversenyben negyedik.

Hazai pályán elbukták a vébédöntőt a svédek (Foto-net)

Hazai pályán elbukták a vébédöntőt a svédek (Foto-net)

1959: a magyar válogatott emlékezetes portyájából erőt merítve a svédek is beveszik a Wembley-t (3:2).

1964: az Európai Nemzetek Kupájában – az Európa-bajnokság elődje – először rajthoz álló svédek az első körben Norvégiát búcsúztatják (2:0, 1:1), majd a belgrádi 0:0 után Persson duplájával és Bild góljával 3:2-re győznek a jugoszlávok ellen. A negyeddöntőben Stockholmban nem bírnak a szovjetekkel (1:1, Hamrin a hajrában egyenlít), sőt, Moszkvában Hamrin újabb gólja ellenére 3:1-re kikapnak.

1969: a BEK-győztes Feyenoord kulcsjátékosa, Ove Kindvall a holland Johan Cruyffal holtversenyben a negyedik helyen végez a France Football szavazásán.

1974: A kisebb hullámvölgyön átesett, s a továbbjutást egy budapesti 3-3-nak (is) köszönhetően kivívó svéd válogatott az NSZK-ban rendezett vb-n tér vissza az elitbe. A B-csoport első mérkőzésén a svédek szolid 0-0-át játszanak a bolgárokkal, majd azonos végeredmény ellenére lényegesen jobban teljesítenek a hollandok ellen (0-0). Uruguay-t viszont Edström (2) és Sandberg találataival 3-0-ra megverik, így a csapat a második körbe lép. A lengyelek elleni meccsen Lato gólja után van esély az egyenlítésre, csakhogy Tomaszewski kivédi Tapper büntetőjét (0-1). A házigazdák bosszankodására Edström góljával az 51. percig vezetnek a svédek, ekkor Overath és Bonhof fordít, viszont Sandberg egy perc elteltével egyenlít. A későbbi világbajnok a hajrában dönti el a meccset: a 77. percben Grabowski-, majd hat perccel később a büntetőből eredményes Hoeness révén (2-4). A jugoszlávok elleni 2-1-nek (Edström, Torstensson) köszönhetően a svédek végül az 5. helyen zárják a tornát.

1978: az argentínai világbajnokságon a svédek remekül kezdenek Brazília ellen (1-1, Sjöberg), ám később az osztrákoktól (0-1) és a spanyoloktól (0-1) is kikapnak.

1979: a müncheni BEK-döntőben a Malmö 1-0-s vereséget szenved a Nottingham Forest csapatától.

1982: a Sven-Göran Eriksson által edzett IFK Göteborg kettős győzelme az UEFA-kupában a többre taksált Hamburg SV ellen (1-0, 3-0). A svédországi találkozón Holmgren góljával nyerő északiak Hamburgban Corneliusson, T.Nilsson és Fredriksson találataival múlják felül a riválist.

1987: ismétel az IFK Göteborg. Az UEFA-kupa fináléjában ezúttal a skót Dundee United a vesztes fél (1-0, 1-1). Az ekkor már Gunder Bengtsson által felkészített csapat hazai környezetben Pettersson góljával gyűri le a United-et, míg Skóciában a vezetést megszerző L.Nilsson góljával javít esélyein.

1990: a svéd csapat 16 év elteltével szerepel ismét nagy tornán. Az olaszországi vb-n a brazilok elleni 1-2 (Brolin) után a svédek Skóciától (1-2, Strömberg) és Costa Ricától (1-2, Ekström) is kikapnak. A svéd Lennart Johanssont az UEFA elnökévé választják.

1992: a hazai rendezésű Európa-bajnokságon Svédország magabiztos az A-csoportban: a házigazdák a titkos esélyes franciákkal 1-1-et játszanak (Eriksson), majd Brolin góljával legyőzik a dánokat (1-0). Az utolsó csoporttalálkozón Anglia Platt góljával az 51. percig vezet. Eriksson egyenlít, míg Brolin a 82. percben kivívja a győzelmet (2-1). Az elődöntőben a világbajnok Németország 2-0-al elhúz, Brolin ugyan büntetőből szépít, ám a kétgólos Riedlével nem bírnak a svéd védők, így K. Andersson gólja csak a szépítéshez elég (2-3).

1994: az Egyesült Államokban a svéd csapat a Kamerun elleni 2-2 (Ljung, Dahlin) után Brolin büntetőjével és Dahlin duplájával 3-1-re veri a Gorlukovics kiállításával megfogyatkozott oroszokat (3-1), és a Brazília elleni 1-1 (K. Andersson) nyomán továbbjut csoportjából. A nyolcaddöntőben a meglepetés-csapat Szaúd-Arábia ellen Dahlin korán vezetést szerez, majd K. Andersson dupláz (3-1), míg a románok elleni negyeddöntőben hektikus találkozón 1-1 születik 90. perc után (Brolin hajrábeli góljára Răducioiu válaszol a 88. percben). A ráadásban Răducioiu találatával a románok a 115. percig vezetnek, ekkor K. Andersson fejessel egyenlít. A büntetők döntenek: Mild ront, így Răducioiu sikeres kísérletével a románok kerülnek előnybe. K.Andersson és Hagi, Brolin és Lupescu nem hibázik, viszont Ingesson találata után Petrescu büntetőjét Ravelli kivédi. Nillson és Dumitrescu után Larsson is eredményes, Belodedici ellenben ront, így a svédek lépnek az elődöntőbe. Brazília ellen a középpálya motorját, Thernt kiállítják, s a hajrában Romário belövi a győztes gólt (0-1). A bronzmeccsen viszont remekelnek a svédek, a csalódott bolgárokat Brolin, Mild, Larsson és K.Andersson találataival 4-0-ra verik. A gólkirályi címen 6-6 góllal osztozó Sztoicskov és orosz Szalenko mögött, az ötgólos Kennet Andersson a brazil Romárióval, a német Klinsmann-nal és az olasz RobertoBaggióval együtt a vb legeredményesebb támadóinak egyike.

A France Football év végi szavazásán Tomas Brolin a román Ghorghe Hagival holtversenyben a negyedik helyen végez.

2000: csalódás a belga-holland helyszínű Európa-bajnokságon. A Belgium (1-2) és Olaszország (1-2) elleni vereségek, valamint a Törökország elleni 0-0-s döntetlen következményeként Svédország az utolsó helyen végez csoportjában. A svéd játékvezető, Anders Frisk személyében svéd résztvevője is van a Franciaország-Olaszország (2-1) döntőnek.

2002: a koreai-japán közös rendezésű világbajnokságon Svédország továbblép az Angliát, Argentínát és Nigériát felvonultató „halálcsoportból”: az angolok elleni 1-1 (Alexandersson) után Nigériát Larsson két góljával 2-1-re legyőzik az északiak, míg Argentína ellen A. Svensson góljával a 88. percig vezetnek (1-1). A nyolcaddöntőben Szenegál ellen Larsson szerez vezetést, H. Camara egyenlít, majd a hosszabbításban a kimaradt svéd helyzetek után H. Camara lő győztes gólt (1-2).

2003: a svéd válogatott zsinórban harmadik nagy tornájára is kvalifikálja magát, azonban a Lettország elleni 0-1-es vereséggel megszakad az 1997 óta, 27 találkozón át tartó selejtezőbeli veretlensége.

2004: a portugáliai Eb-n a svédek Ljungberg, Larsson (2), Ibrahimovic és Allbäck góljaival történetük során nem először lelépik Bulgáriát (5-0). Olaszország ellen Ibrahimovic egyenlít a hajrában (1-1), majd a dánok elleni „barátságos” találkozón Tomasson duplájára Larsson és Jonson válaszol. A Hollandia elleni negyeddöntő 0-0-val zárul. A tizenegyes-lövők közül Kallström és Van Nistelrooy; Larsson és Heitinga hibátlan, nem úgy Ibrahimovic, akinek párja, Reiziger a hollandokat juttatja előnyhöz. Ljungberg találata után viszont Cocu hibázik. Wilhelmsson és Makaay góljai után Mellberg hibázik, így Robben a hollandokat juttatja az elődöntőbe.

2006: a németországi vb-n a svédek a B-csoportban szégyenszemre nem bírnak Trinidad és Tobago félamatőr legjobbjaival (0-0), majd Ljungberg 89. percben góljával 1-0-ra legyőzik Paraguayt. Anglia ellen 2-2 a végeredmény (Allbäck, Larsson). A második helyen végző svédek a németekkel játszanak a nyolcaddöntőben, ám sima vereséget szenvednek (0-2).

2007: a 6. selejtezőcsoport második helyén végző Svédország kijut az Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik