A cucutai stadionban a helyi Deportivo, valamint a Chico szimpatizánsai estek egymásnak, a csetepatéban kések is előkerültek, az incidens során többen megsérültek, ugyanakkor egyik megszúrt szurkoló állapota sem életveszélyes.
Bogotában a Millonarios drukkerei csapatuk hazai veresége után megdobálták a Santa Fe együttesének buszát. A járművön utazó tartalékkapus, Jose Ramiro Sanchez fejsérüléseket szenvedett, sebét több öltéssel kellett összevarrni.
A Millonarios szurkolótábora (millonarios.com)
Egyébként nem ezek voltak mostanában a legsúlyosabb szurkolói rendbontások az országban: március 22-én, Caliban 83-an sérültek meg egy búnyóban, köztük hat rendőr.
Lengyelországban is állt a bál a hétvégén: a nyílt utcán agyonvertek egy szurkolót a Radzionkowban egy közeli klub szimpatizánsai. A negyedosztályú helyi csapat 23 esztendős drukkerét hárman támadták meg az élvonalbeli – és néhány kilométerrel arrébb lévő – Bytom táborából, és palackokkal ütlegelték, majd megrugdosták, amikor már a földön hevert. A fiatalember kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrség hat személyt őrizetbe vett, akik – amennyiben bebizonyosodik a bűnösségük -, tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.