Élet-Stílus

Leszakadt a Chelsea, de nem adja fel

A Chelsea nem tudta tartani a Manchester United tempóját, miután csak 1-1-et játszott hétfőn este a Wigannel, öt pont a hátránya a éllovassal szemben. Igaz, a londoniak nem adják fel harcot - legalábbis ezt állítja a Chelsea menedzsere.

Minekután a listavezető Manchester United vasárnap legyőzte az Arsenalt, a Chelsea hatpontos hátrányba került, de hétfőn este egy „verhető” ellenfél, a forduló előtt 15. helyen álló Wigan legyőzésével tapadhatott volna a manchesteriekre.

A feltételes módból már kiderül, a londoni „kékek” nem jártak sikerrel: a korábbi Manchester United-játékos, Steve Bruce csapata ponttal távozott a Stamford Bridge-ről.

Jókora fölénye ellenére az esélyesebb Chelsea csak nagy nehezen találta meg a kapuba vezető utat, köszönhetően a londoniak pontatlanságának (John Terry a kapufát találta el), s kiváltképp a szervezett és lelkes Wigan-védelemnek, továbbá Chris Kirkland kapusnak, aki több esetben is bravúrral védett.

Az 55. percben Kirkland sem tudott segíteni, persze Michael Essien pazarul eltalálta labdát: 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Már úgy tűnt, ezzel el is dőlt meccs, a 92. percben azonban egyenlített a Wigan. Jason Koumas beadása után a berobbanó Emile Heskey estében lőtt a kapu bal oldalába, a fej- és állvédőben védő Petr Cech csak belekapni tudott a labdába.

Fájó pontvesztés (Getty)

Fájó pontvesztés (Getty)

Döbbenet telepedett a Stamford Bridge-re, csak a vendégek hangoskodtak, Avram Grant pedig zavartan vakargatta a fejét. A Chelsea menedzsere ugyanakkor a mérkőzés után leszögezte: London nyugati részén még nem mondtak le a bajnoki címről – tovább küzdenek érte.

„Még mindig versenyben vagyunk az aranyéremért, igaz, már sokkal nehezebb a dolgunk, de nem adjuk fel. Nyernünk kell az Everton, majd a Manchester United ellen, ugyanakkor már ‘vörös ördögök’ botladozására is szükségünk van” – mondta Grant.

Premier League, 34. forduló:
Chelsea-Wigan Athletic 1-1 (0-0)
Gól: Essien (55.), illetve Heskey (90+2.)

Hátralévő mérkőzések
MU, 1., 80 pont, 72-18
Blackburn Rovers (idegenben)
Chelsea (idegenben)
West Ham United (otthon)
Wigan Athletic (idegenben)

Chelsea, 2., 75 pont, 59-24
Everton (idegenben)
Manchester United (otthon)
Newcastle United (idegenben)
Bolton Wanderers (otthon)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik