Az éllovas Intert üldöző, a sérüléséből felgyógyult Francesco Totti felálló AS Roma a nemzetközi kupaszereplést érő helyek egyikére hajtó Udinese vendége volt a Serie A 33. fordulójában. Remek első félidőt produkáltak a csapatok, csak a gól hiányzott. A szünet után már az sem. A házigazda került lépéselőnybe, az 51. percben Antonio Di Natale fejelt közelről a hálóba.
Christian Panucci nagyot hibázott a gól előtt, nem tudta elfejelni a labdát a csatár elől, ezért Doni alaposan kiosztotta. Heves szóváltás alakult ki a kapus és a védő között, és ez később lökdösődésbe torkollott. A csapattársak azonban még időben megakadályozták a még nagyobb balhét. Átellenben – egy kihagyott helyet után – Totti a bíróval veszekedett, nem is minden ok nélkül. A játékvezető ugyanis túlságosan is akcióközelben volt, megzavarva ezzel a fővárosi csatárt.
Francesco Totti győzelemre vezette a Romát (Getty)
Ezután az udinei Andrea Coda majdnem öngólt védett, de a kapufa mentett. Érett a Roma egyenlítése, azzal együtt, hogy az Udinese nem játszott alárendelt szerepet, még helyzete is akadt. A 64. percben módosult 1-1-re az állás: Mirko Vucsinics mellre vette David Pizarro labdáját, majd a bal alsó sarokba lőtte. A 70. percben Rodrigo Taddei a vezetést megszerezte a „farkasoknak”, a brazil fedezet 10 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a felsőlécet és a jobb kapufát is érintette.
A második római gól után „megtört” az Udinese, ezt kihasználva Ludovic Giuly tett pontot a csata végére – 11 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot. Győzelmével a Roma egy pontra megközelítette az Intert, ezzel alaposan feladta a leckét az éllovasnak.
Újra négy pont a differencia
Az Inter azonban átment a vizsgán, hazai pályán 2-0-ra legyőzte az UEFA-kupában elődöntős Fiorentinát, és ezzel visszaállította a négypontos különbséget a Romával szemben. Az első félidőben nem született gól, s ez elsősorban a vendégek kapusának, Sebastien Freynek köszönhető, aki kisebb sérülést összeszedve is többször bravúrral mentett. A Fiorentina a kontrákra apellált, és ezek nem is voltak veszélytelenek.
A fordulás után egyértelműen az Inter dominált, és tíz perc után előnybe is került. Patrick Vieira egy szép csel után a földre került, de így is pontosan adott középre, és az érkező Esteban Cambiasso 5 méterről a kapuba lőtt. Hét perc múlva minden eldőlt, egy nagyszerű kiugratás után Mario Balotelli 12 méterről higgadtan gurított a kapu közepébe. A csereként beállt fiatal csatár második gólját lőtte az olasz bajnokságban, az előző fordulóban, az Atalanta elleni találkozón is eredményes volt.
Mario Balotelli gólja mindent eldöntött (Getty)
A folytatásban nem sok minden történt, aztán a legvégén a Fiorentina két nagy helyzetet is elpuskázott, de fogalmazhatunk úgy is, Adrian Mutu lövését és Christian Vieri közeli fejesét is bravúrral fogta Julio Cesar. A firenzeiek zsinórban negyedik idegenbeli meccsüket veszítették el, de még mindig a negyedik, Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen állnak a tabellán.
Mozgolódnak a kiesőzónában
A 33. fordulót kieső helyen kezdő csapatok közül egyik sem kapott ki. A Cagliari – Robert Acquafresca duplájával – 2-1-re verte a Livornót, és a Reggina is legyőzte a Sampdoriát, míg az Empoli 1-1-et játszott a Parmával. A Reggina és az Empoli ezzel együtt a kiesőket jelölő vonal alatt maradt, a Cagliari viszont a 16. helyre jött fel, a Livorno viszont visszaesett, a seregajtó pozíciójába került.
Serie A, 33. forduló:
Internazionale-Fiorentina 2-0 (0-0)
Gól: Cambiasso (55.), Balotelli (62.)
Empoli-Parma 1-1 (1-1)
Gól: Giovinco (30.), ill. Lucarelli (7.)
Genoa-Torino 3-0 (0-0)
Gól: Di Vaio (52.), Borriello (61.), Sculli (70.)
SS Lazio-Siena 1-1 (1-0)
Gól: Mutarelli (45.), ill. Loria (88.)
Livorno-Cagliari 1-2 (1-1)
Gól: Galante (2.), ill. Acquafresca (10., 54.)
Napoli-Atalanta 2-0 (0-0)
Gól: Hamsik (62.), Lavezzi (64.)
Reggina-Sampdoria 1-0 (1-0)
Gól: Brienza (35.)
Udinese-AS Roma 1-3 (0-0)
Gól: Di Natale (51.), ill. Vucsinics (64.), Taddei (70.), Giuly (90.)
Internazionale-Fiorentina, 20:30
Szombaton játszották:
Juventus-AC Milan 3-2
Palermo-Catania 1-0