Élet-Stílus

Tanzániába érkezett az olimpiai láng

Tanzánia legnagyobb városának, Dar es Salaamnak a polgármestere szombat este átvette az olimpiai fáklyát egy kínai tisztviselőtől, s arról biztosította őt, hogy a láng - amúgy rövidített - útja zavarmentes lesz a kelet-afrikai országban.

Az eredetileg 25 kilométeresre tervezett utat öt kilométerre kurtították, ugyanakkor Adam Kimbisa, Dar es Salaam polgármestere azt hangoztatta, hogy nem a Kína-ellenes tiltakozásoktól való félelem, hanem a nagy esőzések miatt.

A kenyai Nobel-békedíjas Wangari Maathai viszont már korábban közölte, hogy Kína tibeti emberjogi magatartása ellen tiltakozva visszalép, és mégsem viszi a lángot Tanzániában. Mint mondta, döntésével az emberi jogok mianmari helyzete és a szudáni Dárfúr tartomány humanitárius válsága ellen is protestálni akar.

Dar es Salaam repülőterén újságírók és sportvezetők várták a gépet, amelyen a Kínai Olimpiai Bizottság egyik tagja érkezett. A tisztviselő átadta a fáklyát a város első számú vezetőjének, akit mintegy tucatnyi rohamrendőr vett körbe az átvételkor.

Dar es Salaamban a láng (beijing2008.cn)

Dar es Salaamban a láng (beijing2008.cn)

Tanzánia, amely baráti és gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával, az olimpiai láng egyetlen afrikai állomása. A következő állomás az Öböl-beli Omán lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik