Élet-Stílus

A Real hozta a kötelezőt

A bajnok és listavezető Real Madrid hozta a kötelezőt, a Bernabeu Stadionban legyőzte a Real Murciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.

Az előző négy meccséből csak egyet „behúzó” Real Madrid nem játszott jól, ugyanakkor így is hozta a kötelezőt, legyőzte a forduló előtt 19., kieső helyen álló Real Murciát. A gyengébb futballra persze magyarázat lehet, hogy a királyiak a 19. perctől tíz emberrel futballoztak, miután az ellenfelébe, Dani Aquino hátulról belerúgó Miguel Torrest kiállította a játékvezető.

A Real az 59. percben szerezte meg a vezetést – mint később kiderült, a három pontot érő gólt -, Wesley Sneijder „lopott” labdát a vendégek tizenhatosán belül, majd 11 méterről a kapu bal oldalába csavart. A 23 éves holland középpályás nyolcadik gólját szerezte a bajnokságban. A Murcia jobbára csak a védekezéssel törődött, semmit sem kockáztatott, így viszont esélye sem volt a pontszerzésre. A végén Arjen Robben pazar szólója után növelhette volna a különbséget a Real, ám a szélsőtől elpattant a labda, Royston Drenthét pedig egész egyszerűen felrúgták – a tizenegyes azonban elmaradt.

Botlott a Villarreal

„Sovány” győzelmének köszönhetően a Real Madrid már kilenc ponttal vezet a Barcelona előtt. A Villarreal ugyanis nem tudta visszavenni a második helyet, egyúttal szökni engedte a madridiakat, miután vasárnap késő este 1-0-ra kikapott Almeria otthonában. A vendégcsapat a labdát eladó, majd az ellenfél támadóját „agyonrúgó” Diego Lopez kapus kiállítása miatt a 19. perctől tíz emberrel játszott. A hazaiak ugyan kihagyták az eset miatt járó büntetőt, de a meccs nagy részében ők domináltak, és végül megérdemelten nyertek. A 83. percben Santiago Acasiete döntött a pontok sorsáról, a cserekapusról – egy nagy védés után – kipattant labdát kotort néhány lépésről a hálóba.

Wesley Sneijder pazar gólt szerzett (AP)

Wesley Sneijder pazar gólt szerzett (AP)

A BL-szereplést érő negyedik helyre hajtó csapatok közül a Santander már szombaton hozta a mérkőzését, vasárnap az áhított pozíciót jelenleg birtokló Atletico Madridon és a Sevillán és az Espanyolon volt a sor.

A fővárosiak Maxi Rodriguez góljával megszerezték a vezetést a Valladolid otthonában, és úgy tűnt nyernek is, de a 90. percben Bartholomew Ogbeche közelről betalált, ezzel pontot mentettek a hazaiak. A Sevilla Mallorcán tudott nyerni (3-2), az Espanyol viszont kikapott Osasunától (0-1). Az Atletico egy ponttal előzi meg a Santandert, hárommal a Sevillát, kilenccel az Espanyolt.

Primera División, 32. forduló:
Real Madrid-Real Murcia 1-0 (0-0)
Gól: Sneijder (59.)
Kiállítva: Torres (19., Real Madrid)

Deportivo La Coruna-Athletic Bilbao 3-0 (1-0)
Gól: Coloccini (31.), Sergio (64., 11-esből), Filipe (79.)

Espanyol-Osasuna 0-1 (0-1)
Gól: Astudillo (31.)

Getafe-Real Zaragoza 0-0
Kiállítva: Matuzalem (71., Real Zaragoza)

Real Mallorca-Sevilla 2-3 (0-1)
Gól: Guiza (47.), Webo (89.), illetve Renato (43.), Kanoute (68.), Alves (76.)

Real Betis-Levante 0-1 (0-0)
Gól: Leon (53.)

Valladolid-Atlético Madrid 1-1 (0-0)
Gól: Ogbeche (90.), illetve Rodriguez (70.)

Almería-Villarreal 1-0 (0-0)
Gól: Acasiete (84.)
Kiállítva: Lopez (17., Villarreal)

Szombaton játszották:
Recreativo Huelva-FC Barcelona 2-2
Valencia-Racing Santander 1-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik