Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Pécsen találkozott Hargitai Jánossal, a Baranya megyei önkormányzat közgyűlésének elnökével, és a közös sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy jó esély mutatkozik arra, hogy két hét belül .
Az MLSZ elnöksége januárban ismét Várhidit kérte fel kapitánynak, de Kisteleki jelezte, továbbra is keresi azt a külföldi szakembert, aki sportágfejlesztési igazgatóként dolgozna az MLSZ-ben. Hozzátette: elképzelhető, hogy az új sportágfejlesztési igazgató a szövetségi kapitányi posztot is átveszi.
Vajon kivel tárgyal az elnök? (MTI)
A pécsi megbeszélésen többek között a létesítményhelyzet – az OLLÉ-program helyi állapota – illetve a gyermeklabdarúgás fejlesztésének lehetősége is felmerült.
Kisteleki a tájékoztatón elmondta, eddig két műfüves pálya épült fel, augusztusra viszont már 50-55 lesz készen. Hozzátette, ennek a programnak a sikere, illetve a telki edzőközpont jövője minősíti majd az MLSZ jelenlegi elnökségét.
A szövetségi elnök sajnálja, hogy az OTP kivonult a telki létesítmény finanszírozása mögül, egyúttal jelezte, tárgyalások folynak arról, hogy valaki, vagy valakik beugorjanak a helyére.
százmilliós támogatás a fifa-tól
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 800 ezer dolláros, vissza nem térítendő támogatásban résesíti a magyar szövetséget (MLSZ), az összeget a honi futball infrastruktúrájának megalapozásához adja a FIFA. A nemzetközi futballszervezet kikötötte, hogy a magyar szövetség által kért összeget csak az MLSZ tulajdonában lévő vagy hosszútávon bérelt létesítményeivel összefüggő fejlesztésekre lehet fordítani, illetve azok a szervek használhatják, melyeket a FIFA és az MLSZ jóváhagyott és meghatározott. Ha az MLSZ teljesíti a FIFA felhasználásra vonatkozó követelményeit, akkor a pénz további döntés nélkül lehívható.