Élet-Stílus

Rogge védi a helyszínkijelölést

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ismét megerősítette: nem sajnálja, hogy annak idején Pekingnek ítélték az idei nyári játékok rendezési jogát.

A belga sportvezető úgy véli, jó döntés született, még azzal együtt is, hogy Kínával szemben rendszeresen kritikák fogalmazódnak meg az emberi jogok megsértése miatt.

“Már többször elmondtam, hogy a NOB bölcs megfontolás alapján választotta helyszínnek Pekinget, és nem bántuk meg a döntésünket – fogalmazott Rogge szingapúri látogatása alkalmával. – Először is nagyon jó pályázattal rendelkezett, talán a legjobbal. A játékokon magas színvonalat akarunk, és ezt megkapjuk. Ráadásul a kínaiak másodszor jelentkeztek, és volt még egy nagyon fontos elem, az emberiség egyötödét adó ország fővárosa kapta a rendezési jogot.”

Rengetegen támadják a NOB elnökét (MTI/AP)

Rengetegen támadják a NOB elnökét (MTI/AP)

Rogge egyúttal annak a véleményének is hangot adott, hogy nincs igazi lendülete a kormányok részéről bármiféle bojkott bejelentéseknek. “Zajlik egyfajta vita, arról hogy vezető politikusok eljönnek-e a nyitóünnepségre vagy nem, de ezt nekik kell eldönteniük. Ebbe a NOB nem szólhat bele.”

Az elnök még hozzátette, a NOB a véleménynyilvánítás szabadsága mellett van, feltéve, ha ez méltósággal és nem erőszakosan történik. “Mi azt szeretnénk, ha nem lennének tiltakozó akciók, de ha mégis lesznek, az említett elvek teljesülése esetén tiszteletben tartjuk azokat”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik