Élet-Stílus

Az Arsenal még megnyerheti a bajnokságot

Az Arsenal jelenleg harmadik helyen áll az angol labdarúgó Premier League-ben, hat pont a hátránya a listavezető Manchester Uniteddel szemben, ugyanakkor Arsene Wenger úgy véli, csapata még megnyerheti a bajnokságot.

„Az emberek azt mondják, mi már nem érhetünk oda az első helyre, ezzel szemben én még hiszem, hogy megnyerhetjük a bajnokságot” – jelentette ki az Arsenal francia menedzsere.
„A United hazai pályán játszik ellenük, ám négyszer idegenben lép majd pályára, és hiába remek csapat, veszíthet még pontokat. A győzelem nem garantált a Premier League-ben.”

Az Arsenalra még hat bajnoki találkozó vár: szombaton a BL-ben is rivális Liverpoolt fogadja, aztán Manchesterbe látogat, ezt követően a Readinggel és Evertonnal hazai pályán, a Derby Countyval és Sunderlanddel idegenben mérkőzik meg.

Arsene Wenger optimista (AFP)

Arsene Wenger optimista (AFP)

„Szeretnénk nyomást gyakorolni a Manchester Unitedre, ezért mindenképpen le kell győznünk szomaton a Liverpoolt. A bajnoki versenyfutást tekintve még minden lehetséges, de ahhoz, hogy elérjük a célunkat, meg kellene nyerni a meccseinket” – magyarázta Wenger, aki kis számolgatásba is belement, azt találgatva, miképp nyerhetné meg a bajnokságot az Arsenal.

„Öt győzelem és egy döntetlen a minimum, de nyernünk kellene az Old Traffordon, szóval hat győzelem jobb lenne.” Az 58 éves szakember eddig háromszor, 1998-ban, 2002-ben és 2004-ben nyert bajnokságot az Arsenallal, melyet idestova 11 éve irányít.

Örökös Eltilást!

Wenger Örökös eltiltást kérne a bundázókra. „Tisztán kell tartanunk a sportágunkat, ez pedig csak úgy lehetséges, ha kirekesztjük a csalókat” – hangoztatta a francia szakember, miután egy újsághír alapján kitudódott, hogy egy korábbi profi játékos 50 ezer fontért kiállíttatta magát egy bajnokin. Az szövetség egyelőre vizsgálódik az ügyben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik