Élet-Stílus

Világhírű edző az azeri válogatott élén

A hazája válogatottjával 1996-ban Európa-bajnoki címet nyert német Berti Vogts irányítja a jövőben az azeri nemzeti csapatot. Két esztendőre ír alá.

A Terrier becenévre hallgató Berti Vogts az előző év végén kirúgott Gjoko a Hadzievskitől veszi át az azeri válogatott irányítását. A játékosként világbajnoki címet szerző szakember a német válogatottat 1996-ban Európa csúcsára vezette, majd Bayer Leverkusen edzőjeként dolgozott, ezt követően Kuvait, Skócia, legutóbb pedig Nigéria szövetségi kapitánya volt.

Az afrikai csapat kispadjáról februárban állt fel a 61 éves szakvezető, miután nem sikerült teljesítenie a kitűzött célt, az elődöntőbe jutást a 2008-as Afrikai Nemezetek Kupáján. Nigéria a házigazda Ghánától kapott ki 1-0-ra a negyeddöntőben.

A németekkel Eb-t nyert (AP)

A németekkel Eb-t nyert (AP)

Vogts két évre kötelezi el magát Azerbajdzsánban, és ezzel bizony nagy fába vágja a fejszéjét, az azeri csapat ugyanis enyhén fogalmazva sem tartozik a világverő válogatottak közé, ez idáig egyetlen alkalommal sem jutott ki nagy tornára, az aktuális FIFA-világranglistán a 119. helyén szerénykedik.

Sztrájk

Közel ötszázan kezdtek sztrájkolni a 2010-es dél-afrikai vb egyik stadionjának építkezésén, Nelspruitban. A szakszervezet szerint a vita hátterében az áll, hogy a dolgozókat nem a megfelelő bértábla szerint fizetik.

A munkavállalók azt szeretnék, ha a számukra kedvezőbb építőipari dolgozó státuszába kerülnének, a munkáltató azonban technikai munkatársként alkalmazza az embereket, amiért sokkal alacsonyabb fizetést írnak elő a dél-afrikai törvények. Tavaly hasonló konfliktus miatt Johannesburgban állt le átmenetileg a labdarúgó-stadion építése. (MTI)

A 2010-es világbajnoki selejtezők során az azeriek Németországgal (!), Oroszországgal, Finnországgal, Walesszel, valamint Liechtensteinnek kerültek egy csoportba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik