Élet-Stílus

Korlátlan internet az olimpiai alatt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztosítékokat kapott a pekingi játékok szervezőitől arra vonatkozóan, hogy az internet-hozzáféréssel, illetve a televíziós közvetítéssekkel minden rendben lesz.

“Elégedettek vagyunk az elért eredménnyel. Minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne, a szervezők aranyérmes teljesítményt fognak nyújtani” – fogalmazott Hein Verbruggen, a NOB koordinációs bizottságának vezetője.

NOB-illetékesek ezen a héten arra hívták fel ismételten a házigazdák figyelmét, hogy az internet-cenzúrát fel kell oldani a játékokról tudósító újságírók számára. Becslések szerint mintegy 30 ezer akkreditált vagy nem akkreditált újságíró, riporter tudósít majd a játékokról.

Kivágott jelenetek

A legutóbbi egyeztetések alapján a közvetítési jogokkal rendelkező televíziós társaságok szabadon működhetnek. Korábban úgy volt, hogy a kínai hatóságok egyes helyszíneken, például a Tienanmen téren, korlátozzák majd az élő adásokat. Kínában az általános eljárás szerint 30 mp-től egy percig terjedő késleltetés van az állami televíziókban, hogy a nem kívánt jeleneteket kivághassák.

Legutóbb éppen ennek az eljárásnak köszönhetően nem látták Kínában, amint az olümpiai lánggyújtás alkalmával, március 24-én egy emberi jogi aktivista beszaladt az éppen beszédet mondó Liu Csi (Liu Qi), a pekingi játékok szervezőbizottsága (BOCOG) elnöke mögé.

Nem fogják be a versenyzők száját

Az olimpikonok bármilyen témában szabadon kifejthetik gondolataikat a pekingi nyári játékok idején, csak arra kell ügyelniük, hogy tiszteletben tartsák az Olimpiai Charta előírásait. “A kínaiak sose kérték, hogy befogjuk a versenyzők száját – jelentette ki Hein Verbruggen.

A játékok lebonyolítására vonatkozó szabálygyűjtemény többek között tiltja a politikai, vallási, illetve faji jellegű propagandát. “Az olimpiai létesítmények a versenyeket szolgálják, nem lehetnek másnak a fórumai. Ezeken kívül viszont a sportolók azt mondanak, amit akarnak” – tette hozzá Verbruggen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik