Élet-Stílus

Huntelaart nézte ki magának a Real trénere

A Real Madrid vezetőedzője szerint csak idő kérdése, mikor lesz Cristiano Ronaldo a spanyol csapat labdarúgója. A klub eközben gőzerővel dolgozik a keret megerősítésén, a sportigazgató kedden az AS Roma vezetőivel tárgyalt, a tréner pedig Drogbát, Luis Fabianót vagy Huntelaart szeretne leigazolni.

Bernd Schuster az As című spanyol sportnapilapnak nyilatkozva vélekedett úgy, hogy a Manchester United portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo, ha nem is a közeljövőben, mert arra kicsi az esély, de egyszer magára ölti majd a “blancók” fehér szerelését.

“Jelenleg Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa, de a Manchester nem akarja őt eladni. Ezért aztán nem is gondolom, hogy rövid időn belül megszerezhető az aláírása, de pár év múlva ő is a Real futballistájaként fut majd ki a pályára a Bernabéuban” – mondta a német szakvezető, aki még a legutóbb a világ első számú labdarúgójává megválasztott brazil Kakánál is többre tartja a fiatal portugált.

Nem csak a Real vinné Huntelaart

Nem csak a Real vinné Huntelaart

Ami a konkrét elképzeléseket illeti: a királyi gárda sportigazgatója, Predrag Mijatovic olasz lapjelentések szerint szerdán Rómába repült, hogy tárgyalásokat folytasson Daniele de Rossi és Alberto Aquilani leigazolásáról. A spanyol sztárcsapat szeretne minél előbb megállapodni az AS Roma vezetőivel, hogy a nyári átigazolási időszak előtt a többi kiszemelt játékossal is megegyezzenek.

Mijatovic a két középpályás ára felől érdeklődött Rómában, arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a spanyol klub mennyit lenne hajlandó áldozni a farkasok két alapemberéért. A dúsgazdag egyesület ugyanis nem dobálózhat a pénzzel, hiszen a nyáron komoly erősítéseket tervez a tréner.

Bernd Schuster elsősorban csatárposzton szeretne egy világklasszist leigazolni. A német szakember korábban már számos alkalommal elmondta, hogy az Ajax 24 éves sztárja, Klaas-Jan Huntelaar az első számú jelöltje, de akkor sem lenne „szomorú”, ha a holland válogatott helyett Didier Drogbát (Chelsea) vagy Luis Fabianót (Sevilla) szerezne meg a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik