Élet-Stílus

145 indulónk már van az olimpián

Az elmúlt két hétben a női kézilabda-válogatott, a férfi kardcsapat, illetve a kardozó Nagy Orsolya szerzett olimpiai kvótát, illetve úszásban és atlétikában több szintteljesítés történt, így a jelen állás szerint 145 magyar versenyző indítható az augusztusi pekingi játékokon.

Egyes sportágakban többen rendelkeznek kvótával, illetve a szükséges szinttel, mint ahányan a korlátozó szabályok alapján nevezhetők.

Atlétikában számonként maximum három A-szintes, vagy azok hiányában egy B-szintes indítható, úszásban ugyanez kettő, illetve egy.

A hétvégén Görbiczék is bebiztosították a pekingi szereplést (MTI)

A hétvégén Görbiczék is bebiztosították a pekingi szereplést (MTI)

Vívásban a csapatokat három-három fő alkotja, tartalékként egy negyedik is utazik majd, de ő az esetleges becseréléséig gyakorlatilag turistának számít.

Az MTI az alábbi összeállításában összegyűjtötte – a Magyar Olimpiai Bizottság listáját alapul véve – az eddig kvótát szerzett sportolókat. A sportágak mögött zárójelben a jelenleg indítható versenyzők száma szerepel.

A lista
Asztalitenisz (1): Tóth Krisztina

Atlétika (17):
“A” szintesek (8): Kővágó Zoltán (diszkosz), Máté Gábor (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Zsivoczky Attila (tízpróba), Kálovics Anikó (maraton), Rakonczai Beáta (maraton), Teveli Petra (maraton), Orbán Éva (kalapácsvetés)

“B” szintesek (9): Kiss Dániel (110 m gát), Czukor Zoltán (50 km gyaloglás), Kürthy Lajos (súlylökés), Olteán Csongor (gerelyhajítás), Divós Katalin (kalapácsvetés), Molnár Krisztina (rúdugrás), Vári Edit (100 m gát), Petráhn Barbara (400 m), Győrffy Dóra (magas), Füsti Edina (20 km gyaloglás)

Birkózás (5): Lőrincz Tamás (kötöttfogású 66 kg), Bácsi Péter (kötöttfogású 74 kg), Fodor Zoltán (kötöttfogású 84 kg), Deák Bárdos Mihály (kötöttfogású 120 kg), Hatos Gábor (szabadfogású 74 kg)

Cselgáncs (6): Ungvári Miklós (66 kg), Hadfi Dániel (100 kg), Baczkó Bernadett (57 kg), Mészáros Anett (70 kg), továbbá Csernoviczki Éva (48 kg) és Bor Barna (+100 kg) nem hivatalos számítás szerint biztos kvótás

Evezés (2): Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpár)

Kajak-kenu (14): Nem névre szólnak a kvóták, a jelen állás szerint hét férfi és négy női kajakos, továbbá három kenus képviselheti a magyar színeket Pekingben.

Kerékpár (3): Bodrogi László (országúti mezőnyverseny és időfutam), Kusztor Péter (országúti mezőnyverseny), Parti András (hegyikerékpár)

Kézilabda (15): női válogatott

Műugrás (2): Barta Nóra (3 m), Kormos Villő (3 m)

Ökölvívás (4): Kalucza Norbert (51 kg), Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg), Szellő Imre (81 kg)

Öttusa (3): Horváth Viktor, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Németh Róbert rendelkezik kvótával, közülük ketten indulhatnak Pekingben. A nőknél Vörös Zsuzsanna szerzett kvótát.

Sportlövészet (5): Sidi Péter (puskaszámok), Gerebics Roland (dupla trap), Tóth Anita (puskaszámok), Csonka Zsófia (pisztolyszámok), Igaly Diána (skeet)

Tenisz (1): Szávay Ágnes – nem hivatalos számítás szerint biztos kvótás

Torna (2): Gál Róbert (egyéni összetett), Böczögő Dorina (egyéni összetett)

Úszás (24):
“A” szintesek (13): Bodor Richárd (100 m mell), Cseh László (100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Gyurta Dániel (200 m mell), Kerékjártó Tamás (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Kis Gergő (1500 m gyors, 400 m vegyes), Boulsevicz Beatrix (200 m pillangó), Hosszú Katinka (200 és 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (400 m vegyes, 200 m pillangó), Kovács Emese (200 m pillangó), Mutina Ágnes (200 m gyors), Szepesi Nikolett (100 és 200 m hát), Verrasztó Evelyn (200 m hát, 200 m vegyes)

“B” szintesek (11): Balog Gábor (100 m hát), Bodor Richárd (200 m mell), Cseh László (200 és 400 m gyors, 100 m pillangó), Gercsák Balázs (200 és 400 m gyors, 200 m pillangó), Gyurta Dániel (100 m mell), Hős Péter (100 m pillangó), Kis Gergő (400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Makány Balázs (50, 100 és 200 m gyors), Molnár Ákos (100 és 200 m mell), Nagy Péter (200 m hát), Rudolf Roland (200 m hát), Takács Krisztián (50 és 100 m gyors), Verrasztó Dávid (400 és 1500 m gyors), Bor Katalin (200 m mell), Dara Eszter (100 m pillangó), Kovács Ágnes (100 m mell), Kovács Emese (100 m pillangó), Mutina Ágnes (100 m gyors), Nagy Réka (200, 400 és 800 m gyors), Tompa Orsolya (100 és 200 m gyors), Verrasztó Evelyn (50, 100, 200, 400 és 800 m gyors)

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Laser), Gádorfalvi Áron (szörf), Detre Diána (szörf)

Vívás (12): férfi párbajtőr- (3) női tőr- (3) és férfi kardcsapat (3), Szász Emese, Mincza-Nébald Ildikó (mindkettő párbajtőr), Nagy Orsolya (kard) – nem hivatalos számítás szerint biztos kvótások

Vízilabda (26): férfi (13) és női (13) válogatott

Ajánlott videó

Olvasói sztorik