Élet-Stílus

Kevés magyar öröm a Bundesligában

A Huszti Szabolccsal felálló Hannover döntetlent játszott, Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC viszont kikapott vasárnap a német Bundesliga 26. fordulójában.

A Hannover a bajnok Stuttgartot fogadta. A hazaiak Jiri Stajner révén már a 3. percben veszélyeztettek, átellenben pedig Mario Gomez riogatott, de sem lábbal, sem fejjel nem tudott a kapuba találni. Ezzel le is tudtuk az első félidő érdekes eseményeit.

A szünet után többet és veszélyesebben támadt a hazai csapat, távolról is lőtt becsülettel, de a helyzeteit kivétel nélkül elrontotta. A meccs helyzetét Benjamin Lauth hagyta ki, a hazai cserember centikkel maradt csak le Stajner átadásáról, de a végén Bergantin Vinicius is gólt szerezhetett volna, de szöglet után, nagy helyzetben melléfejelt. Huszti Szabolcs ekkor már nem volt a pályán, lévén edzője a 79. percben lecserélte.

Iksz Hannoverben (dpa)

Iksz Hannoverben (dpa)

A Hertha a Cottbus vendége volt, és a 21. percben Mineiro révén a vezetést is megszerezte. A Cottbus azonban még a szünet előtt egyenlített, Ervin Skela szabadrúgásból csavart a kapu bal oldalába, majd az albán játékos a második félidőben is betalált, beállítva ezzel a 2-1-es végeredményt. Dárdai Pál padon kezdett, a 34. percben csereként lépett pályára.

A VfB Stuttgart a hatodik, a Hannover a 10., a Hertha BSC a 12., a Cottbus a 15. helyen áll jelenleg a Bundesliga tabelláján.

Bundesliga, 26. forduló:
Energie Cottbus-Hertha BSC 2-1 (1-1)
Gól: Skela (41., 63., a másodikat 11-esből), ill. Mineiro (21.)

Hannover 96-VfB Stuttgart 0-0

Korábbi eredmények:
Nürnberg-Bayern München 1-1
Hamburger SV-Arminia Bielefeld 1-1
Karlsruher SC-FC Schalke 04 0-0
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 0-2
Werder Bremen-MSV Duisburg 1-2
VfL Bochum-Borussia Dortmund 3-3
Hansa Rostock-VfL Wolfsburg 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik