Élet-Stílus

Menetel a Győr, magabiztos MTK

Tavasszal még nem kapott ki ETO, amely ezúttal hazai pályán egy a 93. percben szerzett góllal verte meg a Zalaegerszeget. A listavezető fővárosiak is otthon tartották a három pontot, az MTK viszont sokkal simábban győzött, mint a győriek.

Két ellentétes félidőt láthatott a 4000 győri szurkoló a Soproni Liga 21. fordulójában. Az első felvonás sokáig kiegyenlített játékot hozott, majd az ETO szűk öt percen belül kétszer is beköszönt a Pákolicz és Brnovic révén. A két bekapott gól megfogta a vendégeket, akik csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy a szünetre 2-0-s állásnál vonulhattak.

A fordulás után a Győr ráült az eredményre, szinte semmi nem mutatott támadásban Egervári Sándor csapata. A ZTE azonban nem adta fel a meccset, és a gólkirályi címre törő Waltner két fejesével a félidő felénél egalizált. A csapatok és talán már a szurkolók is beletörődtek a pontosztozkodásba, amikor a 93. percben Brnovic egy szöglet után a legjobb helyen állt, és közvetlen közelről bepofozta a három pontot érő találatot.

Hármat kapott Hegedűs az MTK csatárjaitól (MTI)

Hármat kapott Hegedűs az MTK csatárjaitól (MTI)

A győriek a győzelmükkel feljöttek a tabellán a második helyre, az MTK előnye továbbra is négy pontos, miután az éllovas magabiztosan megverte hazai pályán a Siófokot.

Az első játékrészben jobbára az MTK uralta a játékot, támadásaik a félidő derekán meg is hozták az eredményt, mert bár kissé szerencsés körülmények között, de megszerezték a vezetést. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de vagy elügyetlenkedték lehetőségeiket vagy Végh hárított.

A szünet után sem változott a játék képe, a fővárosiak sorra dolgozták ki helyzeteiket és könnyedén növelték előnyüket, még azt is megengedhették maguknak, hogy a 89. percben – Hrepka révén – büntetőt hibázzanak.

Soproni Liga, 21. forduló:
MTK Budapest-BFC Siófok 3-0
Gól: Urbán (23., 77.), Lambulic (55.)

Győri ETO FC-ZTE FC 3-2
Gól: Pákolicz (27.), Brnovic (32., 93.), illetve Waltner (68., 71.)

Nyíregyháza-Paks 1-2
Gól: Szilágyi N. (59.), illetve Weitner (93.), Tököli (95., 11-esből)

Pénteki meccsek:
Budapest Honvéd – DVTK-Borsodi 0-1
REAC-FC Sopron – mérkőzés nélkül 3-0

Vasárnapi meccsek:
Gabona Trans Kaposvár – DVSC-TEVA 16
FC Tatabánya-FC Fehérvár 16

Hétfői meccs:
Vasas-Újpest FC 18

Ajánlott videó

Olvasói sztorik