Élet-Stílus

Ünnepelnek a színházak

Március 27-én van a színházi világnap, amelynek keretében nyilvános próbákkal, beszélgetésekkel, szakmai programokkal várják az érdeklődőket a magyar teátrumok is. A csütörtöki előadások előtt hagyományosan felolvassák az ünnep üzenetét.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérjék a közönség szeretetét és támogatását.

Jordán Adél a Machbetben (Katona József Színház)

Jordán Adél a Machbetben (Katona József Színház)

A színházi világnap üzenetét minden évben egy-egy neves színházi szakember, az idén Robert Lepage kanadai filmrendező, drámaíró, szcenográfus, színész fogalmazta meg. Üzenetében többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a színházművészet fennmaradása azon múlik, képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket.

„Hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű? Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira, ha saját gyakorlatában elvet mindenféle műfaji keveredést és integrációt?” – olvasható Robert Lepage üzenetében.

Irodalomóra, félárú jegyek

Változatos programokkal készül a színházi világnapra az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). A Bajor Gizi Színészmúzeumban rendhagyó irodalomórát tart középiskolásoknak Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója. A múzeumban délután különleges tárlatvezetés indul A modern európai bábjátszás atyja című, Blattner Géza munkásságát bemutató időszaki kiállításhoz kapcsolódóan.

A Spinoza Házba látogatókat Robert Lepage világnapi üzenete apropóján az előadásainak látványvilágát megidéző filmvetítés várja, majd kerekasztal-beszélgetés formájában mutatják be a Színházvilág – világszínház és az Alternatív Színháztörténetek – alternatívák és alternatívok című köteteket. Este 100. alkalommal láthatja a közönség Ba:cher Iván Pár történetek című művét.

Csányi Sándor a Burnburyben (Radnóti Színház)

Csányi Sándor a Burnburyben (Radnóti Színház)

A Katona József Színház a világnap alkalmából március 27-én kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget kínál nézőinek. Közönségszolgálati Irodája éjfélig meghosszabbított nyitva tartással áll az érdeklődők rendelkezésére, s csak ezen a napon a jegyek 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg.

Az Új Színház tárt ajtókkal várja az érdeklődőket 12 órától 17 óráig. A Stúdiószínpadon Marius von Mayenburg: A csúnya című fekete komédiájának, míg a Nagyszínpadon a Fogat fogért című Georges Feydeau-vígjátéknak a próbáiba nézhetnek bele a látogatók. Márta István igazgató rendhagyó fórumra hívta meg több középiskola igazgatóját és Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét. A nyilvános beszélgetés témáját “a diákok színházlátogatási szokásai és a produkciók megismertetésének technikái” adják.

Drámaíró verseny, díjátadások

Idén a színházi világnapon rendezik meg a Magyar Drámaíró Versenyt is a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában. A három szerző, Szalay Kriszta, Kiss József és Béres Attila szerdán este kapják meg az egyfelvonásos versenyművek témáját, mellyel csütörtökön reggelre kell elkészülniük. A tizenharmadik alkalommal megrendezett versengés nyertes darabját az esti bemutatók után választja ki a zsűri.

A Bárka Színház szintén nyitott ajtókkal várja a látogatókat egészen késő estig. Délelőtt Seress Zoltán igazgató ad tájékoztatást terveiről, délután pedig a Frankenstein-terv című előadás rendezője, Mundruczó Kornél játékos castingot, vagyis szereplőválogatást tart a vállalkozó kedvű nézőknek a teátrum épülete mögött. Az érdeklődők késő este, 22 és 23 óra között belenézhetnek a Maladype Színház Leonce és Léna című előadásának próbájába.

Dunai Ferenc a Van Gogh szerelmében (Thália Színház)

Dunai Ferenc a Van Gogh szerelmében (Thália Színház)

Hagyományosan ezen a napon tartja ünnepi gálaestjét a MASZK Országos Színészegyesület a Madách Színházban. Az eseményen adják át a magyar színházművészet nemzetközi megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat, a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Vámos László-díjat, a pályakezdőket jutalmazó Soós Imre-díjat, valamint – most először – a Szabadtéri Színpadok Szövetsége által adományozott Amphiteátrum-díjat.

Számos programot rendeznek a vidéki teátrumok is. A Miskolci Nemzeti Színház és a színháztörténeti múzeum például beszélgetéssel, kiállítással, nonstop vetítéssel, előadásokkal várja az érdeklődőket. Az idén is betekinthetnek a kulisszák mögé az érdeklődők, megismerkedhetnek a miskolci színház történetével, a smink- és frizurakészítés titkaival és meglátogathatják a jelmeztárat. A borsodi megyeszékhely Színháztörténeti és Színészmúzeuma a miskolci színjátszás történetét feldolgozó Hódolván Tháliának, és a Miskolcról indult színészdinasztiát bemutató Legendás Latabárok című kiállításaira várja a színházbarátokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik