Élet-Stílus

Görbiczék kijavíthatják a vb-blamát

A magyar női kézilabda-válogatott egyértelmű célja, hogy a hétvégi bukaresti olimpiai selejtezőt sikerrel véve részt vehessen a pekingi játékokon. Az utolsó pillanatban a legkönnyebb csoportból a legnehezebbe került Hajdu János csapata, szövetségi kapitány azonban nem aggódik.

“Rendkívül izgalmasan alakultak az elmúlt napok, hiszen a nemzetközi és az ázsiai szövetség nézeteltérése miatt múlt pénteken át kellett alakítani a kvalifikációs csoportokat. Így nem Franciaországban, hanem Bukarestben kell pályára lépnünk, a lehető legnehezebb csoportban, ahol a házigazdák mellett a lengyel és a japán válogatott lesz az ellenfél, és csak az első két együttes utazhat Kínába” – nyilatkozta Sinka László.

A magyar szövetség főtitkára a csapat tatai edzőtáborában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy több szövetség is tiltakozott a programmódosítás miatt, de a magyarok ezt nem tették meg – írta az MTI.

“Egy részt nem mi vagyunk a csoport rendezői, másrészt úgy ítéltük meg, hogy a célra, az olimpiai kijutásra kell összpontosítani, és nem akartuk megzavarni a felkészülést. Igyekeztünk nyugodt körülményeket biztosítani” – fogalmazott Sinka. “Szeretnénk, ha folytatódna a jó sorozat, és 1996, 2000 és 2004 után ismét ott lennénk az olimpián.”

Munkában az új kapitány (Galéria)

Munkában az új kapitány (Galéria)

Hajdu János szövetségi kapitány – akinek ez lesz az első fontosabb tornája – kitért rá, hogy nyolc nap alatt kell felkészülni a csapat életének egyik legfontosabb mérkőzéssorozatára. “Közel 90 órányi videóanyagot dobhatunk ki a nemzetközi szövetség döntése miatt, de az elmúlt három napban azért sikerült valamennyire feltérképeznünk a leendő ellenfeleinket” – nyilatkozta az FN-nek a Németh Andrást váltó szakember.

“A változás ellenére nincs okom panaszra, a játékosok hozzáállása továbbra is rendkívülien profi. Ég bennük a bizonyítási vágy, hogy a világbajnokság okozta csalódást feledtessék. Bízom a jó szereplésben és a továbbjutásban” – mondta a kapitány.

“Mehlmann, Tomori és Pigniczki kidőlt a sorból, de azt hiszem nélkülük is nagyon jók az esélyeink. A csapatszellem remek, semmit nem tapasztaltam abból, ami a sajtóban megjelent. A vébészereplés okozta csalódás természetesen megviselte a játékosokat, de nincsen semmi baj, jó kis közösség a mienk” – jegyezte meg Hajdu.

A hétvégi ellenfeleinkkel kapcsolatban a kapitány elmondta, hogy mind a három mérkőzés nehéznek ígérkezik. “A románok a világ közvetlen élvonalába tartoznak, és a lengyelek is rengeteget fejlődtek az utóbbi időben. Néhány éve még simán vertük őket, a világbajnokságon azonban már csak kétgólnyi különbség volt a két válogatott között” – óvott a túlzott optimizmustól a szakember.

Az utazók listája
Kapusok: Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Herr Orsolya (Győr)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győr), Juhász Gabriella (Budapest Bank-FTC)
Balátlövők: Tóth Tímea (Hypo NÖ), Szűcs Gabriella (DVSC-Aquaticum)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Ferling Bernadett (Dunaferr), Szucsánszki Zita (FTC)
Jobbátlövő: Hornyák Ágnes (Győr)
Jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC), Lovász Zsuzsanna (Dunaferr)
Beállósok: Szamoránsky Piroska (FTC), Borbás Rita (Dunaferr)

A program (magyar idő szerint):
Péntek: Magyarország-Lengyelország 14 ó, Románia-Japán 16 ó
Szombat: Lengyelország-Japán 14 ó, Románia-Magyarország 16 ó
Vasárnap: Magyarország-Japán 14 ó, Románia-Lengyelország 16 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik