Élet-Stílus

Újabb rocklegenda Budapesten

Március 27-én a Petőfi Csarnokban lép fel az új albumukhoz kapcsolódó turné keretében a brit hard rock egyik őskövülete, a 40 éves Uriah Heep.

Az ötösfogat megalakulása óta folyamatosan csak a műfaj nagy legendáival – a Black Sabbathtal, a Led Zeppelinnel és a Deep Purple-lel – említhető egy lapon, s több mint 25 lemezük jelent meg. A fesztiválok és koncertek kedvelt előadói voltak, és maradtak a mai napig.

Újabb rocklegenda Budapesten 1

A hetvenes évek elejétől tűntek fel sajátos hangzásukkal, amelynek meghatározója elsősorban David Byron hangja volt. A kemény Heep soundot Ken Hensley virtuóz orgona- és billentyűjátéka tette összetettebbé. A basszus, a dob és a többi hangszer ritmusváltásai sajátos és egyéni hangzást biztosítottak a bandának. Korai lemezeikre hamar felfigyelt a kritika, és nagyon jó véleményt alkottak róluk. Ám ennek ellenére nem sikerült a hazai áttörés, inkább a tengerentúlon és Európában váltak ismertté és kedveltté: a Uriah Heep a rocktörténet egyik „mágikus” csapatává vált.

Az alapítók közül ma már csak Mick Box tagja a zenekarnak, ő 1988-ban szervezte újra ismét a csapatot. Az újjáéledt, újraélesztett legendák ismét turnéra indultak, amely során olyan hőstettet hajtottak végre, ami még Napóleonnak sem sikerült: meghódították Moszkvát. A koncertjükre elzarándokolt tízezreken kívül a többi zenerajongót is megajándékozták muzsikájukkal, ugyanis kiadták a moszkvai koncert anyagából készült lemezt. A koncert és a turné végeztével ismét csak találgatni lehetett, hogy létezik-e a Uriah Heep vagy sem.

Mick Box és társai azóta is hol összejönnek egy lemez elkészítésének erejéig, hol éveken át semmi hír felőlük. A Uriah Heep hosszabb rövidebb megszakításokkal most újra létezik, felvették következő lemezüket, a júniusban megjelenő Wake the Sleepert, és ebből az alkalomból indult november végén európai turnéra az együttes, melynek március 27-i állomása a Petőfi Csarnokban lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik