Élet-Stílus

Hamilton szomjazott Malajziában

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája csak az ötödik helyen zárta a vasárnapi Malajziai Nagydíjat, ennek ellenére elégedett, hiszen vezeti a pontversenyt. Hamilton még elmondta, csaknem szomjan veszett a szepangi futam alatt.

„Természetesen ennél azért sikeresebb hétvégére számítottam Malajziában, ugyanakkor az első két versenyt követően én vezetem a világbajnoki pontversenyt, ennek pedig nagyon örülök – nyilatkozta a McLaren-Mercedes brit pilótája.

Az ausztrál futamot megnyerő Lewis Hamilton – a büntetése miatt – csak a kilencedik helyről indulhatott Szepangban, ennek ellenére jobb helyezést is elérhetett volna, ám nem volt szerencsés a gumiválasztása, a csapata pedig elrontotta az egyik kerékcseréjét. Végül ötödikként intették le, ugyanakkor állítja, ha nem büntetik meg az időmérő után Nick Heidfeld feltartása miatt, a dobogó második fokán pezsgőzött volna.

„A versenyen sem voltam valami szerencsés. A harmadik helyért harcoltam éppen, amikor jött a hiba a bokszban. Igyekeztem minél előrébb végezni, de nem ment, az előttem autózó Jarno Trulli ugyanis remek munkát végzett. Ráadásul a vízellátásom nem működött megfelelően, így a verseny vége felé már hihetetlenül szomjas voltam, s emiatt nagyon rosszul éreztem magam” – így Hamilton, aki már csak a folytatásra koncentrál.

Három ponttal vezeti a világbajnokságot (MTI/EPA)

Három ponttal vezeti a világbajnokságot (MTI/EPA)

A 23 esztendős versenyző jobb szereplést, előkelőbb helyezést remél a soron következő Bahreini Nagydíjon, április 6-án. Az előző szezonban egyébként második volt Szahírban. „Talpra fogunk állni, ezt megígérhetem. Tavaly gyorsak voltunk azon a pályán, és most is nagyon gyorsak leszünk” – fenyegette a vetélytársakat, elsősorban a Ferrarikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik