Élet-Stílus

Ferguson: az Arsenal kiszállt a versenyből

Sir Alex Ferguson, az angol listavezető skót szakvezetője amondó, idén a Chelsea és Manchester United között dől el a bajnoki cím sorsa a Premier League-ben.

A „vörös ördögök” edzője szerint az Arsenal tulajdonképpen kiszállt a bajnoki címért folyó versengésből, miután vasárnap 2-1-re kikapott a Chelsea-től. A Manchester United nyert, hazai pályán 3-0-ra verte a Liverpoolt, ekképp öt ponttal vezeti a tabellát a legnagyobb riválissá előlépett londoni „kékek” előtt.

„Megmondtam előre, hogy a Chelsea-vel számolni kell, hiszen Arsenalt otthonukban fogadták, és nekünk is mennünk kell még a Stamford Bridge-re, ahol kiválóan szerepel a hazai gárda. Jól állunk, előnyünk megnyugtató, ugyanakkor még nem nyertük meg a bajnokságot, hiszen akadnak még nehéz mérkőzéseink a szezonban” – magyarázta a Machester united 66 éves edzője, aki egyet ért azzal, hogy a Chelsea elleni idegenbeli fellépés (április 26.) döntő lehet az aranyérem szempontjából.

Fújja a magáét (goal.com)

Fújja a magáét (goal.com)

Ehhez hozzáfűzte: az a csapat, amelyik kiegyensúlyozottan szerepel, nem hibázik a hajrában, bajnok lesz. „Remélem, mi ünnepelhetünk a szezon végén” – mondta még Ferguson.

A Chelsea-MU párharc kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a nyugat-londoniak – ahogy Sir Alex – is jelezte, félelmetesen szerepelnek hazai pályán, saját közönségük előtt négy éve nem veszítettek bajnoki meccset.

Két éve 3-0-ra verték otthon Ferguson gárdáját, s ezzel egyúttal bebiztosították bajnoki címüket, míg tavaly a MU már aranyérmesként lépett pályára a Stamford Bridge-en, és játszott – eseménytelen és unalmas – gól nélküli döntetlent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik