Élet-Stílus

Botránnyal indult útjára az olimpiai láng

Húsvéthétfőn, magyar idő szerint 10:45 órakor meggyújtották az olimpiai lángot Olümpiában. Ezúttal is, mint hagyományosan az antik játékok helyszínéről indult útjára a fáklya. A ceremóniát a Tibet szabadságáért tüntetők zavarták meg.

A tüzet ünnepélyes előadás keretében Maria Nafpliotu görög színésznő gyújtotta meg egy parabolatükör segítségével a Héra templom előtt. A váltó első futója a 2004-ben, az athéni játékokon tekvondóban ezüstérmes Alekszandrosz Nikolaidisz lesz, majd az út során csaknem 22 ezer lángvivő jut szerephez.

A rendezvényt több, az emberi jogok tiszteletben tartásáért küzdő aktivista zavarta meg. Hárman akartak bejutni a beszédet mondó Liu Csi, a pekingi játékok szervezőbizottsága (BOCOG) elnöke mögé, de ez csak egyiküknek sikerült. Ő viszont széttudta nyitni zászlaját, melyen ez állt: „Bojkottáljátok azt az országot, amely lábbal tiporja az emberi jogokat”. A rendőrök azonnal közbeléptek, és elvezették a tiltakozót. Mindeközben egy társa a háttérből kiabálta: „Szabadság! Szabadság!” A tüntetőket – akik a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet aktivistái voltak – előállították.

„Mindig szomorú, ha ilyen jellegű megnyilvánulások fordulnak elő, de ezúttal nem voltak erőszakosak, és ez a legfontosabb” – így Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Az RSF később közölte, hogy „ha az olimpiai láng szent dolog, még inkább az az emberi jogok tiszteletben tartása”. „Nem hagyhattuk, hogy a kínai kormány átvegye az olimpiai lángot, a béke szimbólumát anélkül, hogy ráirányítsuk a figyelmet az emberi jogok ottani drámai helyzetére kevesebb mint öt hónappal az ötkarikás játékok kezdete előtt. Minden eszköz megfelelő arra, hogy leleplezzük az alapvető szabadságjogok megsértésének kínai gyakorlatát. Amikor csak tudunk, tüntetni fogunk” – áll a szervezet hétfőn kiadott közleményében

Világkörüli útra indul (Xinhua)

Világkörüli útra indul (Xinhua)

A fáklya hét nap alatt 1528 kilométert tesz meg az ókori játékok földjén, majd március 30-án veszi át Athénban a pekingi olimpia szervező- bizottságának képviselője.

Az olimpiai lángot másnap fogadják a kínai fővárosban, ahonnan Kazahsztánba kerül.

A bő európai körút április 2-án Almatiban kezdődik, aztán érinti Isztambult (április 4.), Szentpétervárt (április 5.), Londont (április 6.) és Párizst (április 7.). A játékok szimbólumát a tervek szerint májusban viszik fel a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsára, a Mount Everestre – a pontos dátumot az időjárási viszonyokhoz igazítják -, majd a fáklya július 20-án érkezik Lhászába, Tibet fővárosába. Május 3-án ér kínai területre, ahol 96 nap alatt 40 ezer kilométert tesz meg. A láng 130 napos, öt kontinensen áthaladó útja során, 137 ezer kilométer után érkezik meg a végállomásra, a pekingi Nemzeti Stadionba.

A 25 centiméter magas fáklyát úgy tervezték, hogy 117 kilométer/óra erejű széllökéseknek és 50 milliméternyi esőnek is ellenálljon. Hagyományos Minden eszköz megfelelő arra, hogy leleplezzük az alapvető szabadságjogok megsértésének kínai gyakorlatát. „üzemanyaga” propán-bután gázkeverékből áll, amely káros anyagoktól mentes, és fényes sárga lángot biztosít.

Gyurcsány megy vagy marad?

Még nincs döntés arról, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök elutazik-e az olimpiára. Daróczi Dávid kormányszóvivő ezt annak kapcsán közölte, hogy Kóka János hétfőn arra kért minden magyar politikust és állami tisztviselőt, hogy a közvetlenül sporthoz nem kapcsolódó olimpiai eseményeken ne vegyenek részt, és ezzel ne legitimálják az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert. Az SZDSZ elnöke ide sorolta a nyitó- és záróünnepséget, a fogadásokat, illetve a kínai állami vezetőkkel együtt tartandó sajtótájékoztatókat. Daróczi Dávid kormányszóvivő még annyit mondott, hogy amennyiben Gyurcsány pekingi utazásáról megszületik a döntés, akkor azt azonnal nyilvánosságra hozzák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik