Élet-Stílus

Edzőkeringő Palermóban

A Serie A-ban szereplő Palermo vezetői menesztették Francesco Guidolin vezetőedzőt, akit elődje, Stefano Colantuono követ a kispadon.

Az 52 éves tréner menesztése egyébként nem meglepő, hiszen a Parmától elszenvedett hétközi vereség (1-2) után már igencsak mozgott alatta a kispad. Maurizio Zamparini elnök élesen támadta a sajtóban a gyatra eredmények miatt, és azt is a szemére vetette, hogy már a játékosaiban sem bízik.

A Palermo aztán szombaton is elbukott, hazai pályán 3-2-re kapott ki a Genoától, Zamparini pedig nem várt tovább, útilaput kötött a vezetőedző talpára.

Ismét mennie kellett (mrcalcio.it)

Ismét mennie kellett (mrcalcio.it)

Francesco Guidolino a negyedik (!) regnálását fejezte be a szicíliai klubnál, amellyel sikeresen szerepelt a múltban. Irányításával néhány éve egy rövid ideig a tabella élén is tanyázott az együttes, illetve bejutott az UEFA-kupába.

A mostani szerepvállalása során azonban kudarcot vallott: 17 találkozón csak 18 pontot szerzett a legénysége, és jelenleg csak a 12. helyen szerénykedik a tabellán. Guidolino utódja az elődje, Stefano Colantuono, aki júniusban éppen Guidolintól örökölte meg a palermói kispadot, majd novemberben a Juventustól elszenvedett 5-0-s vereség miatt kellett távoznia. Akkor egyébként még a nyolcadik helyen állt a gárda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik