Élet-Stílus

Kikapott otthon a Sevilla (videó)

Könnyen elképzelhető, hogy az idei kiruccanás után jövőre ismét csak az UEFA-kupában szerepelhet a Sevilla együttese, amely szombat este hazai pályán kikapott az egyik közvetlen riválistól a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyekért folyó harcban. A Deportivo néhány jobb eredmény után ismét vereséget szenvedett.

A második számú európai kupasorozatot 2006-ban és 2007-ben is megnyerte a Sevilla együttese, amely az idei kiírásban már a „nagyok” között próbált szerencsét. Nem sok sikerrel… Az andalúziaiak szombat este a negyedik, és még BL-szereplést érő helyen álló Atletico Madridtól kaptak ki 2-1-re, és már ötpontos a hátrányuk a fővárosiakkal szemben.

A sorsdöntő összecsapáson a Sevilla Kanoutéval és a kirobbanó formában futballozó Luis Fabianóval kezdett, de meglepetésre a hazaiak támadásait remekül szűrte meg a szezon során már sokat kritizált Atletico-védelem. A vendégek az első igazán veszélyes támadásukból vezetést szereztek: Forlan játszotta meg a bal szélen előrehúzódó Siamót, akinek a beívelésére a hosszún a legjobbkor érkezett Maxi Rodriguez.

A gól után is maradt mezőnyfölényben a Sevilla, Abbiatinak az Atletico kapujában viszont alig akadt dolga. A szünet után az idei szezon egyik felfedezettje, Diego Capel kiegyenlített egy kicsorgó labdából, de tíz perccel később már ismét a vendégeknél volt az előny. A fiatal Agüero közvetlen közelről passzolta be Antonio López beadását.

Az újabb kapott gól után elszakadt a cérna az egyenlítő gól után beküldött Marescánál: az olasz középpályás a 2-1-es végeredményt beállító argentint fejelte le, amiért természetesen azonnal pirosat kapott a játékvezetőtől. A második szombati meccsen a Mallorca hazai pályán Arango góljával legyőzte a Deportivo la Corunát.

Primera División, 29. forduló:
Sevilla-Atlético Madrid 1-2
Gól: Capel (48.), illetve Maxi Rodriguez (19.) és Agüero (58.)

Real Mallorca-Deportivo La Coruna 1-0
Gól: Arango (22.)

Vasárnapi meccsek:
FC Barcelona-Valladolid 17 ó
Levante-Villarreal 17
Osasuna-Real Betis 17
Racing Santander-Recreativo Huelva 17
Real Murcia-Espanyol 17
Real Zaragoza-Almeria 17
Real Madrid-Valencia 19
Athletic Bilbao-Getafe 21

Ajánlott videó

Olvasói sztorik