A szókimondásáról Itália-szerte híres Zamparini úgy véli, amennyiben az olasz útlevéllel is rendelkező, s jelenleg 9 bajnoki találatnál járó csatár nem javít játékán, jövő ősztől is a déli együttesnél folytatja.
„A legutóbbi öt mérkőzésen egy gólt sem szerzett, s ha így folytatja, bizony velünk marad” – árnyalta Amauri jövőképét az elnök. „Idén túl nagy körülötte a felhajtás, s ez láthatóan visszavetette teljesítményét. Elveszítette koncentrációját.”
Az elnök szerint három olasz érdeklődő mellett két spanyol és egy angol együttes is ajánlatot tett, a palermóiak első embere viszont nem nevezte meg a csapatokat, igaz, azt megemlítette, hogy „a Milan nincs köztük”. Mindez kisebb meglepetés, hisz a közelmúltban leginkább a csatárt kereső lombardok érdeklődéséről lehetett hallani.
Jelentősen visszaesett Amauri teljesítménye (ANSA)
A három olasz csapat közül az egyik a Roma lehet – a fővárosiak ugyanakkor Drogba megszerzését is felvetették (aligha nyáron, a klub lehetőségei korlátozottak), míg hétvégén a német Mario Gomez ügynöke jelentette be, hogy 22 éves védencét a Real, a Chelsea és a Juventus mellett a Roma is megkereste.
Amauri legkomolyabb kérőjének a Juventus tűnik. A La Gazzetta dello Sport megszellőztette, hogy a torinóiak részéről Alessio Secco sportigazgató a milanói Hilton szállodában megbeszéléseket folytatott Rino Foschival, a szicíliaiak csapatmenedzserével, s a hírek szerint közeledett a két fél álláspontja.
A Palermo 25 millió eurót szeretne, ezt a Juventus játékoscserével oldaná meg, azaz a 23 esztendős Palladinót és egyelőre meg nem határozott összeget fizetnének a brazilért.