Élet-Stílus

Hosszú Katinka ezüstérmes 400 vegyesen

Az úszók Európa-bajnokságának első napján, a 400 m női vegyes esti döntőjében Hosszú Katinka parádés teljesítménnyel a második, Jakabos Zsuzsanna pedig szintúgy szépen versenyezve a negyedik helyet szerezte meg.

A bajai illetőségű Hosszú, aki májusban lesz 19 esztendős, korosztályos Európa-bajnokként az ifjabbak között már letette a névjegyét, a felnőttek mezőnyében most sikerült neki ugyanez: délelőtt bátor úszással, harmadikként verekedte be magát a fináléba, ahol fokozatosan előretörve a végén csak a címvédő olasz Filippit nem tudta befogni.

Hosszú a korosztályos Európa-bajnokként már letette a névjegyét (MTI)

Hosszú a korosztályos Eb-n már letette a névjegyét (MTI)

Ideje – 4:37.43 perc – nagyszerű, alig egy másodperccel gyengébb csak Risztov Éva országos rekordjánál.
“Még dobogóval sem számoltam, nemhogy Európa-bajnoki ezüstéremmel!” – lelkendezett a bravúrmedál kiharcolása után Hosszú Katinka. “A tavaly decemberi, debreceni rövidpályás Eb-n nem jött össze semmi, ezért nem vártam itt, Eindhovenben magamtól kiugró eredményt. Erre fel összejött az ezüst, nagyon boldog vagyok, nem is csak a második hely miatt, hanem mert három másodpercet javítottam az eddigi legjobbamon. Remélem, most már 200 vegyesen is jó leszek.”

Jakabos, aki a jövő hónap elején lesz 19, ugyanakkor már a “nagyoknál” is alkotott korábban: a 2004-es, majd a 2006-os Eb-n is a negyedik lett ebben a számban.

Kár, hogy az előrelépés nem, az ismétlés azonban sikerült: a pécsi versenyző megint negyedikként csapott a célba, 4:38.61 perc alatt megtéve a távot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik