Élet-Stílus

2,2 milliótól indul az új Suzuki

Már kapható a Suzuki új kisautója a Splash. Az Opel Agilával közös modell 2,185 milliótól vehető meg.

Ezért szervokormány, két első légszák, blokkolásgátló és elektronikus fékerőelosztó is jár, a 65 lóerős 1,0 literes motorral szerelt járműhöz. Ha klímát szeretnénk, az 200 ezer forintos felárat jelent. A szebb külsővel és belsővel, valamint jóval több extrával (pl. elektromos ablakemelő, központi zár, állítható kormány, oldallégzsák stb.) szerelt GLX modellért az alapváltozathoz képest 230 ezer forinttal többet kérnek.

Összesen háromféle motorral készül a Splash. A háromhengeres mellett választható egy 86 lovas 1,2-es benzines, illetve egy 1,3-as dízel is. Utóbbi ugyan csak 75 lóerős, de a nyomatéka 190 newtonméter, az átlagfogyasztását pedig 4,5 literre ígérik.

A nagyobbik benzinessel 2,6 milliótól kapható a Splash, automata váltóval viszont már 3,4 millió, de az a változat igazán jól felszerelt, a klíma és az ülésfűtés is benne van az árban, rendelni legföljebb metálfényt lehet hozzá. A dízelből egy variáns létezik, ez természetesen a legdrágább: 3 446 ezer forintba kerül, a klíma itt is széria.

Az alap Splash 1,0 GC 2 185 000 forint, a csúcs pedig az 1,3 GLX dízel 3 446 000 forintért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik