A 24. forduló előtt a német bajnokság 10. helyén állomásozó, s a kiesés elől menekülő Bielefeldet fogadó Hannover szakvezetője, Dieter Hecking több kulcsjátékosa – a sérült Tarnat, Vinicus és Lauth – nélkül küldte pályára övéit, Huszti Szabolcs természetesen helyet kapott a kezdőben.
Az első félidőben az Arminia lefocizta a hazaiakat, a vendégek megérdemelt előnnyel vonulhattak öltözőbe, sőt, a helyzetek alapján nagyobb is lehetett volna a különbség. Az 56. percben viszont egyenlített a házigazda.
Huszti szöglete után Ismael csúsztatott a nem sokkal korábban a kispadról beálló Stajnerhez, s a cseh támadó szintén fejjel bevette Fernandez kapuját.
Az egyenlítés után a Hannover már egyértelmű fölényben játszott, de győznie nem sikerült – nem utolsó sorban a két óriási helyzetet is eltékozló Stajner jóvoltából. A találkozót végigjátszó Huszti teljesítményét négyessel honorálta az 1-től ötig osztályozó kicker.de.
Elfogyni látszik a Karlsruhe lendülete. Az egy fordulóval korábban Münchenben még bekalkulálható vereséget szenvedő újonc ugyanis az üldöző Frankfurt ellen vesztett csatát hazai pályán, s így a hetedik helyről a kilencedikre csúszott vissza.
Hajnal Tamáséknak ezúttal nem volt sok örömük (sport1.de)
Az első negyedórában agresszív játékkal előrukkoló hesseniek a 25. percben szereztek vezetést Michael Fink révén, s a második játékrész elején is veszélyeztettek, a 68. percben Fenin kapufája után Miller rebeghetett hálát.
A KSC nem tudott felpörögni, így maradt a 0-1: a 27. születésnapját ünneplő, s Husztihoz hasonlóan a 4-es osztályzatot kiérdemlő Hajnal Tamás legnagyobb bosszúságára. A 0-0-ra végződött rostocki találkozón Dárdai Pál nem kapott szerepet a Herthában.
Torghelle csak szépíteni tudott
A Bundesliga II-ben Löw Zsolt végigjátszotta a Hoffenheim-Erzgebirge Aue találkozót, a Kicker által magas, 2,5-ös osztályzattal dicsért magyar hiba nélkül teljesített a hazaiak színeiben. Löw csapata már a második a tabellán.
Folytatódott a Carl Zeiss Jena negatív sorozata. A kelet-németek a Kickers Offenbachtól szenvedtek 2-1-es vereséget, a vendégek gólját a szünetben pályára küldött Torghelle Sándor szerezte a 89. percben. A Jena az utolsó előtti helyen áll, s ami még rosszabb, hátránya 11 pont a menekülő St. Paulival szemben.
Felemás magyar nap
Az olasz másodosztályban a Filkor Attilát foglalkoztató újonc Grosseto a tavaly még élvonalbeli Messina csapatához látogatott. A magyar középpályás végigjátszotta az 1-1-es döntetlennel végződött, kiegyenlített bajnokit.
A vendégek Graffiedi tizenegyesével már a 2. percben vezetést szereztek, a hazaiak a hajrában egyenlítettek Degano találatával. Filkor eddig öt mérkőzésen szerepelt (kétszer volt mindvégig a pályán, az 1-től 10-ig osztályzó Gazzetta dello Sport 5,88-ra taksálja a fiatal magyart). A Grosseto a 16. helyen áll a 22 csapatos Serie B-ben.
Filkorék korán vezetést szereztek Messinában (usgrosseto.com )
A két magyar játékossal rendelkező Brescia a mantovai Danilo Martelli stadionban vendégeskedett, s a találkozó szintén 1-1-el végződött. A korábban kisebb sérüléssel bajlódó Vass Ádám a 92. percben váltotta Zambrellát, míg Feczesin Róbert mindvégig a cserepadon vesztegelt. A Brescia jelenleg a hatodik a táblázaton.
A Pisa szakvezetője, Giampiero Ventura a Kutuzov-Castillo támadóduónak szavazott bizalmat az éllovas Albinoleffe elleni hazai mérkőzésen, így Rajczi Péter csak a kispadról figyelhette, ahogy övéi Trevisan és Titone góljaival legyűrik a vendégeket. Győzelmüknek köszönhetően a pisaiak a negyedik helyre léptek előre. A Rimini együttesét 2-1-re felülmúló Avellinóban Kenesei Krisztián nem kapott lehetőséget. A hazai csapat győzelmének köszönhetően elmozdult a kiesőzónából.
Kikaptak a kupaspecialisták
Az angol másodosztályban az FA-kupában “óriásölő” Barnsley ezúttal a Crystal Palace otthonában lépett fel. A Selhurst Parkban nem sok babér termett a vendégeknek, a vendéglátók 2-0-ra győztek. Ferenczi Istvánt a 61. percben cserélte le edzője, a magyar a 34. percben hatalmas helyzetet puskázott el, amikor Fonte átadása után közelről Speroniba bombázott.
Gera Zoltánt is bő egyórás játék után hívták le – a Leicester elleni hazai mérkőzésen remekül kezdő West Bromwich ekkor már 1-2-re állt. A Koren megpattanó lövésével vezetést szerző házigazdák a 35. percben Moore kiállítása miatt megfogyatkoztak, s a vendégek maximálisan kihasználták az emberelőnyt: McAuley a szünet előtt egyenlített, míg Howard a második játékrészben három további góllal biztosította a győzelmet. A vendégeknél Bori Gábor és Laczkó Zsolt ezúttal (is) pihenőt kapott.
Halmosi Péter és Tímár Krisztián csapata, a Plymouth Argyle a listavezető Bristol City együttesének otthonában szerepelt, nem is rosszul. A vendégek Fallon duplájával már 2-0-ra vezettek (Halmosi végigjátszotta a mérkőzést, Tímár ellenben egy percet sem kapott), a 66. perctől Vaskó Tamást is bevető otthoniak Lee Trundle büntetőjével szépítettek, s akár egyenlíthettek volna, de Dele Adebola két ziccert is kihagyott.
Joggal örültek a Queens Park játékosai (qpr.premiumtv.co.uk)
A Scunthorpe ellen Luigi De Canio ismét Buzsáky Ákonsnak ítélte a karmesteri pálcát, és nem bánta meg. Bár a vendégek vezetést szereztek a 8. percben, a Queens Park Rangers még a félidő előtt egyenlített egy vitatható tizenegyessel, szünet után pedig a maga javára fordította a történéseket.
A hazaiak rohamaiban kulcsszerep jutott a klub honlapján nemes egyszerűséggel csak „Magical Magyar”nak titulált Buzsákynak: a középpályás előbb egy kapáslövéssel veszélyeztetett, majd a 79. percben pazar labdával indította Agyemangot, aki nem hibázott. Ezt követően Buzsáky átadta a helyét Mahonnak, míg társai a 90. percben Vine góljával növelték a különbséget.
A Blackpoolban fellépő Preston North End együttesében Priskin Tamást az 54. percben váltotta a Liverpoolban is megfordult Mellor, a mérkőzés 0-0-val zárult, a magyar támadó elsősorban helyzet-előkészítésben jeleskedett – az első félidő hajrájában Evattot táncoltatta meg alaposan a tizenhatos előterében, a védő felrúgta, ám Carter veszélyes szabadrúgását védte Rachubka.
A Burnley-Wolverhampton összecsapáson Király Gábort többször is cserbenhagyták a társak, a magyar védései ellenére a Wolves 2-1-es győzelemmel távozott, s ezzel megszíkította Burnley 2008-as otthoni veretlenségét.
Megtorpant a PSV
A holland bajnokság éllovasa, a PSV Eindhoven hétvégén Bodor Boldizsár együttesével, a Rodával mérkőzött, a címvédőnél Dzsudzsákot a 82. percben, 1-0-s vendégvezetésnél hívta le a pályáról Sef Vergoossen, míg Bodor végigjátszotta a meccset.
A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak hatalmas lehetőséget hagytak ki – Bodor erőteljes lövését ugyanis nagy bravúrral hárította Gomes. Pillanatokkal később már vezettek a vendégek, a 67. percben Jefferson Farfán szerezte meg az eindhoveniek 4000. bajnoki találatát.
A végén már elsősorban a védekezéssel törődő PSV nem úszta meg a hajrát – két másodperccel a vége előtt Meeuwis egyenlített egy szögletet követő fejessel.
Egy országgal odébb, Belgiumban Juhász Roland a Bayern elleni 0-5 után egy másik ötöshöz asszisztált: az Anderlecht ugyanis sima ötössel küldte haza a KSV Roeselare együttesét, s ezzel pontszámban beérte a Cercle Brugge csapatát, s csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul le a dobogóról.