Az már a találkozó elején látszott, hogy a magyar kupagyőztes idegenbeli kétgólos sikerét követően sem mehet biztosra a dánok ellen. Az első negyedórában fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Ilyés kétperces büntetése alatt két góllal elléptek a vendégek (7-9).
Az első veszprémi előnynél döntetlenre módosult az állás (10-10), sőt, Iváncsik Gergő góljával a vezetést is megszerezte a hazai gárda. A játék képe nem változott a hajrában sem, így 16-15-tel térhettek pihenőre a csapatok.
Három gólt vállalt Perez (MTI)
A fordulást követően nagy Peric-bravúrokkal folytatódott az összecsapás, ennek köszönhetően pedig alig nyolc perc alatt öt gólra duzzadt a különbség (22-17). Tíz perccel a vége előtt úgy tűnt, az északi rivális teljesen elkészült erejével, így a veszprémiek örömjátékát hozta a hajrá, és végül magabiztosan nyerték a mérkőzést.
Az elődöntők párosítását kedden Bécsben sorsolják ki.
KEK, negyeddöntő, visszavágó:
MKB Veszprém-Kolding (dán) 31-27
A magyar gólszerzők: Cozma 7, Iváncsik G., Vujin 5-5, Perez, Eklemovics, Iváncsik T. 3-3, Gulyás 2, Ilyés, Putics, Gál 1-1
Továbbjutott: az MKB Veszprém, kettős győzelemmel, 62-56-os összesítéssel
—-Négy között a Dunaferr is—-
A Dunaferr hazai környezetben ledolgozta az idegenbeli mérkőzésen összeszedett egygólos hátrányát a norvég Byasen Bergennel szemben, így bejutott a legjobb négy közé a női kézilabda EHF Kupában.
Nem kezdett jól a magyar csapat, a 17. percben már 10-12-t mutatott az eredményjelző, ami a norvégok továbbjutását vetítette előre. A dunaújvárosiak azonban ezt követően magasabb fokozatba kapcsoltak, egy 5-0-s rohammal átvették a vezetést, és szünetre kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.
A második félidő balszerencsésen kezdődött a magyarok szempontjából, Pigniczki Krisztina ugyanis egy ütközés után a földön maradt, és nem is tudta folytatni a játékot. Az orvosok szerint elképzelhető, hogy térdéből levált egy porc.
Szerencsére ez nem zavarta meg Imre Vilmos tanítványait, akik nem hagyták egyenlíteni az ellenfelet. Folyamatossá vált a két-három gólos különbség, mely a végére négyre nőtt.
EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Dunaferr-Byasen Bergen (norvég) 32-28
A magyar gólszerzők: Mörtel 9, Lovász, 6, Vincze 5, Ferling 4, Borbás, Laluska, Pigniczki 2-2, Balogh, Sopronyi 1-1
Továbbjutott: a Dunaferr, 60-57-es összesítéssel