Élet-Stílus

Betörőt fogott a magyar olimpikon

Nemcsak a vívópáston, az életben is határozott Ujlaky Virginie: a női tőrválogatott tagja hétfőn betörőt fogott, ezzel további öt károsultnak tett szolgálatot.

Lakásába gázóra-leolvasóként kopogtatott be egy férfi, aki aztán régi számlákat kerestetett elő vele, miközben – mint utóbb kiderült – zsebre tette a fellelhető értékeket. Ujlaky akkor vette észre, hogy nem a klasszikus értelemben vett mérőállás-ellenőrzésről van szó, amikor órája szíját meglátta kikandikálni a “leolvasó” zsebéből.

Ekkor a vívónő, aki a páston is nem egyszer tanújelét adta már temperamentumának, kitépte az órát a férfi zsebéből, majd dulakodás kezdődött, ami azzal ért véget, hogy a rabló a lakóház közös teraszán találta magát kizárva. Ujlaky hívta a rendőrséget, s a rablót bilincsben vitték el. Kiderült, korábban már több helyen használt hasonló trükköt.

Ujlaky Virginie (MTI)

Ujlaky Virginie (MTI)

Minderről Bernát Zoltán szövetségi kapitány számolt be szerdán, a hétvégi budapesti Világkupa-verseny apropóján tartott sajtótájékoztatón. Ujlaky – Varga Gabriellával – még harcban áll, hogy egyéniben is indulhasson az olimpián, csapatban a szakvezető bejelentése alapján szerephez jut majd. Határozottságán valószínűleg nem fog múlni a sikere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik