Az AC Milan a BL csoportkörében magabiztosan végzett az első helyen, az egyenes kieséses szakasz első körében azonban elvérzett az Arsenallal szemben. A londoni odavágó gólnélküli döntetlenre végződött, majd a San Siróban 2-0-ra kikapott a címvédő. Már az első meccsen is csak a szerencséjének, meg az Ágyúsok pocsék helyzetkihasználásának köszönhette a milánói gárda, hogy megúszta kapott gól nélkül.
A BL-búcsú után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint alaposan meg kell fiatalítani a keretet. A csapat egyik legnagyobb sztárja, Kaká is hangsúlyozta, hogy komoly változásokra lesz szükség.
Nem bírták szuflával
A brazil aranylabdás és Pato nélkül a kedd esti kezdő átlagéletkora bőven 32 év felett volt, és ilyenkor a szervezett már nem bírja annyira a heti többszöri komoly megterhelést. Kedd este be is bizonyosodott, hogy jó pár kulcsember képtelen folyamatosan csúcsformában futballozni. A fiatal Ágyúsok „szétfutották” ellenfelüket, és végül teljesen megérdemelten jutottak a nyolc közé.
Nyáron elküdlhetik a mestert (AP)
A problémára korábban már többen is rávilágítottak, de a milánóiak azzal védekeztek, hogy még így is van esélyük a címvédésre a BL-ben. Ez a lehetőség azóta elúszott, és a bajnokságban is már csak a negyedik hely megszerzése lehet a cél.
Nem csoda, hogy Kaká változásokat sürget. „A szezon végén jó pár játékosnak lejár a szerződése. A vezetőknek el kell dönteniük, hogy milyen posztokra igazolnak. Fontos döntéseket kell hozni, amely hosszú időre befolyásolhatják a klub szereplését” – fogalmazott diplomatikusan, de határozottan a brazil klasszis.
Az edzővel kezdik?
Olasz lapjelentések szerint elsőként azt a Carlo Ancelottit küldik el a nyáron, aki hét éve irányítja az edzéseket. A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy már meg is találták a tapasztalt szakember utódját, a nem kevésbé képzett Marcello Lippi személyében.
Az év végén visszavonuló Maldini szerint nincs szükség edzőváltásra. „Ancelotti gyakorlatilag minden létező trófeát megnyert a csapattal. Azt hiszem nem kell hangsúlyoznom, hogy ő jelenleg Európa egyik legjobb trénere” – mondta a veterán védő. A klub alelnöke, Adriano Galliani is kiállt Ancelotti mellett, és közölte a mérkőzés után, hogy töretlen a bizalom a trénerrel szemben.
Ez persze semmit sem jelent. A nyári hónapokban minden kérdésre választ kapunk…