Élet-Stílus

BL: kilőtték a címvédőt a fiatal Ágyúsok

Az Arsenal a hazai döntetlen után a San Siróban minden tekintetben az AC Milan fölé nőtt, és ha Adebayorék kihasználják a helyzeteiket, nem kellett volna Arsene Wengernek az utolsó pillanatig izgulnia. A Barcelona és a Manchester United nyolc közé jutásához egyaránt elegendő volt egy 1-0-s győzelem. A Sevillát egy újabb gólgazdag meccsen, tizenegyesekkel búcsúztatta a Fenerbahce.

Kiesett a címvédő

A londoni gól nélküli döntetlen után a hazai pálya előnyét élvező Milan várhatta kedvezőbb helyzetből az Arsenal elleni visszavágót, már csak azért is, mert angol csapattól a Bajnokok Ligája történetében még egyszer nem kapott ki a San Siróban. A sorozat azonban megszakadt, mivel a sokkal frissebbnek tűnő fiatal Ágyúsok „szétfutották” az olaszokat, és két kései góllal teljesen megérdemelten elbúcsúztatták a tavalyi győztest.

A Milan kezdőjébe kisebb sérülés után bekerült Pirlo és Kaká, Pato mellett pedig a tavalyi finálé hőse, Filippo Inzaghi támadta az Arsenal kapuját. Ez persze enyhe túlzás, hiszen a fiatal brazil és a leskirály is alig-alig villantotta meg a klasszisát, Ancelotti nem is bírta sokáig nézni Pippo szenvedését – a helyére beküldött Gilardino is szürke maradt. A londoniak kezdőjében nem volt különösebb meglepetés.

A kezdés a hazaiaknak sikerült jobban, de 20 perc elteltével átvette a mérkőzés irányítását az Arsenal. Fabregas egy irtózatos erejű bombával tesztelte a kapufát, korábban Diaby bizonytalankodott tiszta helyzetben. A milánóiaknál egy nagyon gyenge Pato-emelést, és Inzaghitól egy hasonlóan „jó” megoldást jegyezhettünk fel.

Galéria

Galéria

A szünet után is tartotta a pokoli tempót a vendégcsapat, amely már Londonban is uralta a mérkőzést, és a Milan játékosai egyre gyakrabban lemaradtak. A félidő elején Senderos, pillanatokkal később pedig a sokat hibázó Diaby szórakozott el egy-egy újabb kihagyhatatlant. Úgy tűnt, következhet a hosszabbítás, amikor Fabregas jó 35 méterre a kaputól megforgatta Gattusót, majd egy remekül eltalált, és a vizes füvön megcsúszó lövéssel bevette az amúgy remekül védő Kalac kapuját.

A párharc eldőlni látszott, hiszen hat perccel a rendes játékidő vége előtt két gólt kellett volna lőnie a Milannak. A címvédő ki is támadt, amit a fiatal Ágyúsok könyörtelenül kihasználtak: a jobb oldalon megiramodó Walcott állva hagyta a védőjét, majd a kapu előtt keresztbepasszolt a hosszún érkező Adebayornak. A togói támadónak csak bele kellett tennie a lábát a labdába, hogy 15. BL-fellépésén megszerezze első találatát.

A Milan tehát kiesett, és kezdhet aggódni a következő szezonja miatt, hiszen jelenleg a csapat az ötödik, azaz “csak” UEFA-kupás helyen áll az olasz bajnokságban. A londoniak ezzel szemben önbizalommal telve térhetnek vissza Angliába, ahol egypontosra olvadt az előnyük a Manchester Uniteddel szemben.

Menetelnek az ördögök

Ferguson fiai is ott lesznek a legjobb nyolc között, miután hazai pályán egy szerencsés Ronaldó-góllal kiejtették a szebb napokat látott Olympique Lyont. Az első mérkőzést az utolsó pillanatokban mentette döntetlenre Carlos Tevez, ezúttal azonban nem kellett izgulnia a skót mesternek. A francia bajnoknak alig volt valamirevaló helyzete, az odavágón gyönyörű gólt szerző Benzemát levették a pályáról Vidicsék.

Az Old Traffordon azonnal támadólag lépett fel a Manchester annak ellenére, hogy a csapat az idegenbeli 1-1 után akár gólnélküli döntetlenre is játszhatott volna. Az angolok két portugálja, Ronaldo és Nani elemében volt, a nagy helyzetekre azonban sokáig hiába várt a hazai közönség. A vendégek nem tudtak mit kezdeni a kétségkívül jobb Uniteddal, többnyire van der Sar kapujának a közelébe se kerültek, a távoli lövéseket a holland veterán portás pedig gond nélkül hatástalanította.

Ki más mint Ronaldo lőtte a MU gólját (Galéria)

Ki más mint Ronaldo lőtte a MU gólját (Galéria)

A félidő vége előtt egy tizenhatoson belüli kavarodás után Ronaldo reagált a leggyorsabban, és 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A portugál klasszis az idei kiírásban már a hatodik találatánál jár.

A fordulást követően sokáig eseménytelenül csordogált a mérkőzés, a manchesteriek félgőzzel is könnyedén őrizték az előnyüket, a francia bajnok képtelen volt helyzetbe kerülni. A becserélt ugyan Keita próbálkozott, de egy remek háromszögezés után csak a kapufát találta telibe.

A sovány manchesteri előny maradt a mérkőzés végéig, Sir Alex Fergusont egyedül a pocsék helyzetkihasználás bosszanthatta. A kiírás talán legnagyobb esélyese sikerrel hozta a kötelezőt, és a rajongóik érdeklődve várhatják a jövő héten esedékes sorsolást.

Bűnbakból hős lett Demirel

A Fenerbahce is ott lesz a negyeddöntőben, ami talán még magukat a török szurkolókat is meglepte. Az isztambuli együttes hazai pályán ugyan 3-2-re legyőzte a két UEFA-kupával a tarsolyában a BL-ben bemutatkozó Sevillát, de a két otthon kapott gól miatt nem ők számítottak a párharc esélyesének. Már csak azért sem, mert az andalúziai gárda hazai pályán rendkívülien magabiztos.

A törökök mestere a mérkőzés előtt kiemelte, hogy az utóbbi hónapokban a Sevilla védelme sok elkerülhető gólt kapott. Nem volt ez másképp kedd este sem, de ne szaladjunk ennyire előre…

A visszavágó két elképesztő Demirel-bakival kezdődött: a törökök kapusa előbb Daniel Alves szabadrúgását, majd Keita távoli lövését nézte el csúnyán. A 9. percben már 2-0-ra vezetett a Sevilla, ám a vendégek nem adták fel.

Félóra sem telt el és Deivid révén összesítésben egyenlő (4-4) volt az állás, igaz az idegenben szerzett gólok miatt ez az eredmény még a Sevillának kedvezett. Hogy a hazai drukkerek végképp megnyugodjanak, Kanoute a szünet előtt csodálatosan maga elé tette Alves beadását, majd fordulásból ismét kétgólosra növelte az előnyt.

A Sevilla öröme nem sokáig tartott (Galéria)

A Sevilla öröme nem sokáig tartott (Galéria)

A szünet után mintha a spanyolok arra számítottak volna, hogy a Fener feladja a mérkőzést, de a törökök másodszor is felálltak. Ismét Deivid volt a hős: a brazil játékos első lövése a kapufán csattant, de a kipattanónál már jobban célzott.

A két csapat lemásolta a két héttel ez előtti eredményt, így következhetett a hosszabbítás, ahol már azonban nem született gól. A tizenegyesrúgásoknál pedig a Fenerbahce kapusa, a korábban betliző Demirel három büntetőt is kifogott, így a Sevilla két év után trófea nélkül marad a nemzetközi porondon.

Félgőzzel győztek Ronaldinhóék

Egy másik spanyol csapat, a Barcelona szurkolói még álmodozhatnak a végső sikerről, miután kedvenceik különösebb erőfeszítés nélkül lefocizták hazai pályán a Celticet. A skótok már Glasgowban is kikaptak (3-2), a visszavágón pedig már a harmadik percben gólt kaptak. Xavi találatával gyakorlatilag el is dőlt a párharc. A katalánok örömébe a siker ellenére üröm is vegyült, hiszen az első félidőben Lionel Messi sérülten bicegett le a pályáról.

A Barca tetszés szerint irányította a mérkőzést, a vendégek rendre bajba kerültek, ha a spanyol sztárcsapat kicsit felpörgette a játékot. Ha nem szórakozzák el a helyzeteiket Ronaldinhóék, akkor kitömhették volna a Celticet. Így azonban maradt a 1-0-s eredmény, ami a papírformának megfelelően a katalánok nyolc közé jutását jelentette.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, visszavágók:
Sevilla (spanyol)-Fenerbahce (török) 3-2 – tizenegyesekkel: 2-3
Gól: Daniel Alves (5.), Keita (9.), Kanouté (41.), illetve Deivid (20., 79.)
Továbbjutott: a Fenerbahce 5-5-ös összesítéssel, 11-esekkel

AC Milan (olasz)-Arsenal (angol) 0-2
Gól: Fabregas (84.), Adebayor (90.)
Továbbjutott: az Arsenal, 2-0-ás összesítéssel

FC Barcelona (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 1-0
Gól: Xavi (3.)
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel

Manchester United (angol)- Olympique Lyon (francia) 1-0
Gól: C. Ronaldo (41.)
Továbbjutott: a Manchester United, 2-1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik