Élet-Stílus

Eldől a magyar klíma sorsa

Kedden kezdődik a hároméves tudományos kutatásra alapozott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) parlamenti vitája.

A NÉS 2025-ig vázolja fel a fő irányokat annak érdekében, hogy az országban csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása. A stratégia meghatározza azokat a feladatokat is, amelyekkel az éghajlatváltozás már elkerülhetetlennek tartott hatásai ellen védekezni, illetve azokhoz alkalmazkodni lehet.

Előkészítését a Magyar Tudományos Akadémia három éven át tartó, VAHAVA elnevezésű kutatási programja alapozta meg. A környezetvédők egyrészt a NÉS-hez, másrészt pedig az azzal szorosan összefüggő energiastratégiához készülnek javaslatokkal. A parlament ugyanis a nap folyamán folytatja az energiapolitikai koncepció általános vitáját is.

A vita előtt Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter az öt parlamenti párt képviselőivel, valamint a Magyar Természetvédők Szövetségével (MTVSZ) a szükséges konszenzus jelképeként közösen hársfát ültet az Országgyűlés épülete előtt. A faültetési kezdeményezést megelőzően az MTVSZ már jelezte szándékát, hogy a Kossuth téren klímavédelmi akciót szervez, amelyre a minisztert, Szili Katalin házelnököt és más politikusokat is meghívtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik