Élet-Stílus

Räikkönen bizonytalan

A címvédő Kimi Räikkönen őszintén bevallotta, a téli tesztek alapján fogalma sincs, jelenleg melyik csapat a legerősebb a Forma-1-ben. A finn versenyző egyáltalán nem biztos abban, hogy a Ferrari sokkal gyorsabb a többi autónál.

A téli tesztek alapján úgy tűnik, az idén is a McLaren-Mercedes és a Ferrari küzdhet a világbajnoki címért. A brit istálló mindkét pilótája biztató időket autózott a spanyolországi gyakorláson, de sokak szerint a címvédő Ferrari valamivel nagyobb eséllyel várhatja a március 16-án, Melbourne-ben esedékes rajtot.

Az olasz csapat teljesítményéről Michael Schumacher is elismerően nyilatkozott, a Ferrarit tesztelő hétszeres világbajnok szerint a 2008-as autó minden tekintetben veri a tavalyit. Ugyanakkor a McLarenek is folyamatosan jó időket autóztak.

Kimi Räikkönen címvédőként várja a rajtot (vezess.hu)

Kimi Räikkönen címvédőként várja a rajtot (vezess.hu)

Az esélyek kapcsán a címvédő Kimi Räikkönen is megszólalt. „Nem tudom, mi lesz… Azt hiszem, jók leszünk, persze egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire gyorsak a többiek. Ez csak a versenyen fog kiderülni. Elégedettek vagyunk azzal, amit télen elértünk, a többit majd meglátjuk” – mondta Räikkönen.

A finn pilóta abban egyetért Schumacherrel, hogy a 2008-as versenygép minden szempontból előrelépés a tavalyi bajnok autóhoz képest. „Nagyon megbízható most a Ferrari. Tavaly néhány kisebb hiba miatt verseny közben megálltak az autók, de ez éles helyzetben bármikor előfordulhat. Mindent megtettünk, amit lehetett, nagyon várom már, hogy újból elkezdődjön a verseny. Melbourne-ben majd kiderül, ki a gyors, és ki nem az, mert ezt nehéz megállapítani a tesztekből. Az időeredmények mindenesetre szorosak” – eredt meg a nyelve a „Jégembernek”.

A finn versenyző a nagy rivális kapcsán a következőképpen nyilatkozott: „Abban biztos vagyok, hogy a McLaren is gyors, kérdés, hogy mennyire lesznek jók verseny közben.”

Kimi túl sokat ivott

Räikkönen a bulvárlapok címlapjára került – a finn pilóta megint túl sokat ivott. Ezúttal St. Moritzban bulizott a haverjaival, természetesen az alkoholt sem vetette meg, és kikezdett egy ismeretlennel is. „Kimi elég nyíltan flörtölt velem, és arra próbált rávenni, hogy vegyük az irányt a kijárat felé”- mesélt az esetről Natalie, aki egy italcégnél hoszteszként dolgozott. Lány elárulta, eleinte fogalma sem volt arról, hogy a Forma-1 világbajnoka tette neki a szépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik