Élet-Stílus

Kanadát is tönkreverte a Kemény-csapat

Románia könnyed legyőzését követően másodszor is edzőmeccs jellegű találkozón nyert a kecskeméti Volvo-kupán a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely szombat este Kanada nemzeti csapatát verte 13 góllal.

A világbajnoki 12. helyezett Kanada elleni szombati mérkőzés végkimenetele eleve nem lehetett kérdéses. A különbség nagyságát is legfeljebb az határolhatta be, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány az olimpiai csapatkeresés jegyében, az ötkarikás felkészülés részeként különböző formációkat, technikai és taktikai elemeket is gyakoroltat a kiválasztottjaival.

Persze csapatépítés ide vagy oda, a klasszisokkal teletűzdelt hazai keret játéklehetőséghez jutó tagjai a többnyire igen látványos találatokkal sem maradtak adósak: a nagyszünetig fél tucatszor vették be a kanadai kaput, az észak-amerikai együttes csak a harmadik nyolc percben tudtott szépíteni.

Látványos gólokkat lőttek a magyarok (MTI)

Látványos gólokkat lőttek a magyarok (MTI)

Az utolsó negyednek tízgólos hazai előny mellett vágtak neki a csapatok, a vége pedig fölényes magyar siker lett – ahogyan az várható volt. A Kemény-csapat vasárnap a szintén mindkét meccsüket megnyerő ausztrálok ellen száll vízbe a Volvo-kupáért.

Volvo-kupa, felkészülési torna:

Magyarország-Kanada 15-2 (3-0, 3-0, 6-2, 3-0)

A magyar góldobók: Kiss G. 3, Biros, Kásás, Varga T. 2-2, Szivós, Gór-Nagy, Steinmetz Á., Varga II. Zs., Benedek, Molnár 1-1

A szombati másik mérkőzésen:

Ausztrália-Románia 11-10

Az állás:

1. Magyarország 4 pont (31-9)

2. Ausztrália 4 (22-14)

3. Románia 0 (17-27)

4. Kanada 0 (6-26)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik