Élet-Stílus

Útra kel Török Ferenc filmje

A Berlinale után három nagyvárosban mutatják be a legjobb európai filmeket. Az alkotások között szerepel Török Ferenc trilógiájának harmadik része, az Overnight. A fesztivál csütörtökön kezdődik Münchenben.

A második alkalommal megrendezésre kerülő PicturEurope az European Film Promotion (EFP) szervezet „A legjobb európai filmek úton”, avagy „Nézzük, mit játszanak a szomszédoknál” kezdeményezése. A körút februártól áprilisig tart, miközben a filmek Münchenben (február 21–27.), Koppenhágában (március 12-18.), valamint Madridban (április 11-17.) állnak meg vetítésre.

Overnight

Overnight

Az egyhetes fesztiválok keretében 13 alkotást ismer meg a közönség. A magyar filmek közül Török Ferenc Overnight című játékfilmjét vetítik. A Bodó Viktor, Pető Kata, Nagy Ervin, Eszenyi Enikő színészeket felvonultató alkotást pénteken mutatják be Münchenben, ahol a rendező maga is jelen lesz.

A bolgár, lengyel, litván, osztrák, dán, olasz rendezők munkái mellett látható lesz például a tizenegy César-jelölt, az „Egy titok” (A secret) francia, a szlovén „Rövidzárlat” (Kratki stiki), vagy a 14 Goya-díjra nevezett „A tizenhárom rózsa” című alkotás is.

A kiválasztott munkák ugyanis országaik határán belül már eddig is sikert arattak, de a PicturEurope programmal újabb rajongókat szerezhetnek. A szervezők így próbálják elérni az európai filmek kontinensen belüli áramlását.

A „legjobb európai filmek útját” rendező EFP-t az 1997-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon hozták létre. Az alapítók célja az európai filmek promóciója volt. A szervezetet és a fesztivált részben az Európai Unió Média Programja támogatja. A szervezetnek 2002 óta tagja a Magyar Filmunió is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik