Élet-Stílus

Tíz év után nyereséges a szélerőmű

Huszonhárom megawatt teljesítményű szélerőműparkot létesített a Hungarowind Kft. Sopronkövesd határában: a beruházás több mint tíz év alatt térül meg.

A beruházás összegéről Lendvay Péter ügyvezető igazgató nem nyilatkozott, csupán annyit közölt, hogy a ráfordítás több mint egy évtized alatt térül meg. A gazdáktól bérelt területen nyolc széltornyot emeltek, miután két éven át, különböző magasságban végzett szélsebességmérések alátámasztották, hogy a területet szélviszonyai alkalmassá teszik szélerőműpark létesítésére.

A 105 méter magas, 90 méter átmérőjű lapátkerékkel felszerelt turbináktól évente több mint 50 millió kilowattóra termelést várnak. Az első két torony már elindult, a többi turbina folyamatosan kapcsolódik be a rendszerbe. A megújuló energiát az E.ON közcélú hálózatán keresztül juttatják el a villamosenergia-rendszerbe. A tavaly év végén meghozott rendeletek nehézségek elé állítják a szélenergia területén tevékenykedőket – mondta Lendvay. Példának hozta fel azt az előírást, amely szerint minden hónap 10-ig prognosztizálniuk kell, hogy a következő hónapban mennyi villamos energiát termelnek.
Sőt naponta reggel 9 óráig a MAVIR számára jelenteni kötelesek, hogy másnap negyedórás lebontásban mennyi lesz a termelés. A meteorológiai szolgálat azonban az időjárás-előrejelzést csupán valószínűsíti, a megadott és a tényleges termelés közötti eltérést viszont jelentősen bírságolják. Eltérést már kis szélsebesség-különbség is előidéz: 1 méter/másodperces meteorológiai tévedés több tízszeres teljesítményeltérést okoz – magyarázta a szakember.

A szakmai szervezetek most azon dolgoznak, hogy meggyőzzék az illetékeseket a vonatkozó rendelkezések módosításának szükségességéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik