Élet-Stílus

Szávay kiesett az első fordulóban

Szávay Ágnes 1 óra 26 perc alatt, két játszmában kikapott a japán Szugijama Aitól a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás női tenisztorna első fordulójában. A magyar játékos számára párosban sem termett babér.

A világranglistán elfoglalt helye (18. illetve 45.) alapján a magyar teniszező vágott neki esélyesként a találkozónak. Az első gémben rögtön kétszer brékelhette volna az ellenfelét, de nem tudott élni a lehetőséggel. A folytatásban mindkét játékos sokat hibázott: 3:2-as állásnál Szávay elveszítette az adogatását, elsősorban a gyenge második szerváinak köszönhetően.

Szerencsére Szugijama sem volt nagy formában, hiszen 5:3-ról hagyta feljönni ellenfelét, sőt 5:5-nél kis híján elveszítette adogatójátékát. A lehetőség azonban kimaradt, és a rövidítésben meglehetősen simán alulmaradt a világranglistán 18. magyar játékos.

A szervákkal volt ismét gond (MTI)

A szervákkal volt ismét gond (MTI)

A második, egyben utolsó szettben (27 perc) Szugijama azonnal brékelt, és az egyre inkább széteső Szávay képtelen volt fordítani, sőt a továbbiakban már gémet sem nyert.

Gyengén játszott

A meglepően sima meccsen a második szerváknál a magyar játékos csak a labdamenetek 32 százalékát nyerte meg, ráadásul a fontos pillanatokban rendre megremegett a keze: a japán 83 százalékkal használta ki bréklehetőségeit, míg ellenfelének neve mellett ugyanebben a mutatóban csak 14 százalék szerepel.

“Ági sok hibával, gyengén játszott. Az első szettben nem használta ki a
lehetőségeit, és ezzel gyakorlatilag felépítette az ellenfelét” – mondta az
MTI-nek Kuhárszky Zoltán, Szávay edzője. A magyar teniszező idei ötödik tornáján már negyedszer esett ki az első körben.

Párosban sem sikerült

Az egyesben elszenvedett néhány órával korábbi veresége után Szávay Ágnes – az orosz Marija Kirilenko oldalán – párosban is kiesett a 2,5 millió dollár összdíjazású keménypályás tornán, miután két játszmában kikapott a Jekatyerina Makarova, Urszula Radwanska orosz, lengyel duótól.

Doha, női torna
Első forduló:
Szugijama (japán)-Szávay (13.) 7:6 (7-3), 6:0
Szafina (orosz, 11.)-Srebotnik (szlovén) 6:2, 6:4
Garbin (olasz)-U. Radwanska (lengyel) 6:2, 7:5
Dechy (francia)-Peng (Peng, kínai) 1:6, 6:4, 6:1
Li (Li, kínai)-Lihovceva (orosz) 6:1, 0:6, 6:4
Morita (japán)-Vesznyina (orosz) 6:3, 6:4

Második forduló:
Wozniacki (dán)-Bartoli (francia, 8.) 6:2, 6:3
Zvonarjova (orosz)-Schiavone (olasz, 17.) 2:6, 6:3, 6:4

Páros, 1. forduló:
Makarova, U.
Radwanska (orosz, lengyel)-Szávay, Kirilenko (magyar, orosz) 6:4, 6:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik