Élet-Stílus

FA-kupa: Ferencziék a Chelsea-vel találkoznak

Ferenczi István csapata, a Liverpoolt nagy meglepetésre idegenben legyőző Barnsley a címvédő Chelsea-vel találkozik az angol FA-kupa negyeddöntőjében, míg a Manchester United a Portsmouth együttesét kapta ellenfélül.

A másodosztályú bajnokságban 14. helyen álló, Ferenczi Istvánt is alkalmazó Barnsley nem volt túl szerencsés a negyeddöntő hétfői sorsolásánál, hiszen megkapta az egyik legnehezebb ellenfelet, jelesül a címvédő Chelsea-t. A Liverpool idegenbeli legyőzésével (2-1) a hétvége legnagyobb meglepetését produkáló yorkshire-i együttes hazai pályán fogadja majd a londoniakat március második hétvégéjén, 8-án vagy 9-én.

A Chelsea a párharc favoritja (Getty)

A Chelsea a párharc favoritja (Getty)

Gera Zoltán klubja, a West Bromwich Albion a Bristol Roversszel került szembe, és vendégként is esélyesként küzdhet az elődöntőért. Mindezt alátámasztja, hogy a WBA a 4., azaz playoff-szereplést érő helyen áll a Championshipben, míg soros riválisa csak középmezőnyben tanyázik jelenleg, pontosabban a 15. pozíciót birtokolja a harmadosztályú pontvadászatban.

A tavalyi finalista, Manchester United élvonalbeli riválist kapott a negyeddöntőben – a Portsmouth együttesét -, ám esetében ez cseppet sem meglepő, hiszen a legutóbbi tizenegy sorsoláson kivétel nélkül Premier League-csapat került mellé, utoljára 2006 januárjában játszott alacsonyabb osztályban vitézkedő klubbal az FA-kupában – nevezetesen: a Wolverhamptonnal.

A nyolcaddöntőben az Arsenalt 4-0-val búcsúztató MU és a Pompey legutóbb január 30-án, bajnoki mérkőzésen botlott egymásba, akkor a „vörös ördögök” Cristiano Ronaldo duplájával könnyedén, 2-0-ra nyertek az Old Traffordon.

A negyedik párosítás még nyitott, illetve csak annyi biztos, hogy ebben a Cardiff City érdekelt lesz, az viszont kérdéses, hogy a Fradival testvéri kapcsolatba került Sheffield United, esetleg az élvonalbeli Middlesbrough lesz-e az ellenfele.

A negyeddöntő párostása:
Bristol Rovers-West Bromwich Albion
Sheffield Utd/Middlesbrough-Cardiff City
Manchester United-Portsmouth
Barnsley-Chelsea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik