Élet-Stílus

Elbukták Ronaldóék a manchesteri derbit

Meglepetésre a kisebbik manchesteri klub, a City legyőzte a bajnoki címvédő Unitedot, amely ezzel elvesztette hazai veretlenségét az angol labdarúgó-bajnokságban. Az Arsenal növelheti hétfő este az előnyét a tabellán, de előtte még a Chelsea fogadja hazai pályán a Liverpoolt.

A tabella második helyén álló Manchester United a városi vetélytárs City együttesét látta vendégül vasárnap délután az Old Traffordon. A derbin, mely egyperces gyászszünettel kezdődött, a két együttes a fél évszázaddal ezelőttivel megegyező szerelésben és fekete karszalaggal lépett pályára, így adózva a „Busby-bébik” néven elhíresült United emléke előtt.

A csapat 1958. február 6-án Belgrádból tartott hazafelé egy BEK-találkozóról, amikor a müncheni tankolást követően a repülőgép harmadszorra sem tudott felszállni, kiszaladt a kifutópályáról és egy épületnek csapódott. A tragédiában összesen 23 ember veszítette az életét – köztük nyolc United-labdarúgó.

Fordult a kocka?

A City az 1969/1970-es szezon óta képtelen volt oda-vissza megverni a nagy testvért, és a jelenlegi erőviszonyokat elnézve (United a 2. a tabellán, a City a 8. volt a mérkőzés előtt) ezúttal sem ők számítottak az összecsapás esélyesének. A kezdés ennek megfelelően Sir Alex Fergusonék szája íze szerint alakult, de Giggs éles szögből leadott lövését Joe Hart a vendégek kapujában ujjheggyel kiütötte.

Egyperces gyászszünettel emlékeztek a Busby-bébikre (PA)

Egyperces gyászszünettel emlékeztek a Busby-bébikre (PA)

A folytatásban is veszélyesebb volt a nagy mezőnyfölényben futballozó United, a gólra éhes Tevez elől azt utolsó pillanatban mentettek a védők. A City játékosai szépen lassan kiegyenlítették a csatát, és a 24. percben meg is szerezték a vezetést. Petrov remek passza után Ireland lövését még védte van der Sar, de a kipattanó pontosan Darius Vassell elé esett, aki másodjára már túljárt a veterán holland kapus eszén.

Sorozatban veszélyeztetett a szünetig a bajnoki címvédő, de amikor már mindenki a szünetet várta, növelte az előnyét a vendégcsapat. Ismét Petrovtól indult a támadás, akinek a beadását Benjani kilenc méterről a hálóba csúsztatta.

A szünet után beállt védekezni a City, és a kontrákból rendre komoly veszélyt okozott a nem túl acélosnak tűnő United-védelemben. Ronaldóék pontatlanul és meglepően sok hibával játszottak, képtelenek voltak feltörni a rendkívülien fegyelmezett vendégek hátsó alakzatát. A ráadás pillanataiban Carrick ugyan faragott a hátrányból, de ezen a délután a kistestvér jobb volt a tabella második helyezettjénél, amely nem is érdemelt volna pontot az Old Traffordon.

A játéknap nyertese az Arsenal

A MU botlása azt jelenti, hogy hétfőn az esti órákban az éllovas Arsenal ötpontosra növelheti az előnyét, ha legyőzi a Blackburn Roverst. A nap slágermeccsén a Chelsea nem használta ki a Manchester United botlását, és
csak gólnélküli döntetlent ért el a vendég Liverpool ellen. Ezzel a “kékek” már
sorozatban 76. meccsükön maradtak veretlenek a Stamford Brigde-en.

Premier League, 26. forduló:
Manchester United-Manchester City 1-2
Gól: Carrick (92.) illetve Vassell (24.), Benjani (45.)

Chelsea-FC Liverpool 0-0

Szombati meccsek:
Bolton Wanderers-Portsmouth 0-1
Derby County-Tottenham Hotspur 0-3
Everton-Reading 1-0
Middlesbrough-Fulham 1-0
Sunderland-Wigan Athletic 2-0
West Ham United-Birmingham City 1-1
Aston Villa-Newcastle United 4-1

Hétfői meccs:
Arsenal-Blackburn Rovers 21 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik