Élet-Stílus

Soha nem látott részletességű felvételek a Merkúrról

A Messenger amerikai űrszonda meglepetésekkel szolgált a kutatók számára belső bolygónkról, a Merkúrról. Az űrszonda január közepén haladt el először a Merkúr mellett.


A szonda összesen több mint ezer felvételt készített és továbbított a földi irányítóközpontba. A felvételek között szerepel a Caloris-medence is, amely azért érdekes, mert több, valószínűleg meteorbecsapódás okozta kráter borítja. Úgy tűnik, hogy a több mint harminc évvel ezelőtt készített felvételeken jelentősen (mintegy 300 kilométerrel) alábecsülték a medence méretét. A Messenger mostani felvétele alapján a Caloris-medence átmérője legalább 1550 kilométer lehet.

A bolygó felszínén több száz kilométer hosszú gyűrődéseket is megfigyeltek, amelyek a kutatók szerint valószínűleg a Merkúr korai szakaszában keletkeztek, a bolygó lehűlése és zsugorodása során.

Soha nem látott részletességű felvételek a Merkúrról 1

A Merkúrnál eddig csak 1975-ben jár űrszonda: a Mariner-10. Ez az űreszköz is küldött felvételeket a bolygóról, de a Messenger mostani és a következő hónapok során készülő felvételei jóval több részletet tárnak fel a ma még rejtélyesnek tartott Merkúrról. Január közepén ugyanis a Messenger 200 kilométerre megközelítette a bolygót.

A Messengert 2004 augusztusában indították útjára, és kihasználva a Föld, a Vénusz valamint a Merkúr parittyahatását január közepén elrepült a belső bolygó mellett. Ugyanezt a manővert idén októberben, majd 2009 szeptemberében megismétli. Az alig 600 kilogrammos szerkezet hosszú, 7,9 milliárd kilométeres út után – a tervek szerint – 2011 márciusában bolygó körüli pályára áll.

Soha nem látott részletességű felvételek a Merkúrról 2

A Messenger egy éven keresztül vizsgálódik majd belső bolygónk körül. Az űrszonda 12 óránként kerüli meg a Merkúrt, eközben különböző eszközökkel pásztázza az égitest felszínét. A munkát követően nyolc órán keresztül adatokat továbbít a Földre. Nemcsak a bolygó felszínének teljes feltérképezése lesz a feladata, hanem remélhetőleg feltárja a bolygó mágneses terének jellemzőit. Emellett a Merkúr meglehetősen ritka légkörének az összetevőire is fényt deríthet. A küldetés teljesítését követően a szonda a bolygó felszínébe csapódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik