Élet-Stílus

Előbb indulnak a balatoni hajók

A korai húsvét miatt idén előbb indul a balatoni személyhajózási szezon. A 18 menetrend szerinti járat két új útvonalon is közlekedik majd.

A balatoni hajózás új menetrendje várhatóan február elején lát napvilágot. Az elmúlt évekhez képest korábban, már március végén indulnak járatok a húsvéti ünnepek alatt Siófok és Balatonfüred között. Április 12-étől közlekednek hétvégenként, május elsejétől pedig naponta a személyhajók.

Fonyód-Badacsony között – egy hajó értékesítése miatt – eggyel kevesebb járat lesz, de két új útvonalon is – Balatonszemes-Balatonföldvár-Tihany, valamint Balatonmária-Szigliget-Badacsony között – közlekednek majd a hajók. A Fonyód-Badacsony közötti járatok indulási idejét az igényeket figyelembe véve a déli part vasútközlekedéséhez igazították.

A főszezonban a növekvő keresletre tekintettel minden kikötőből indítanak majd program-, túra- és sétahajókat. Megkezdődött a rendezvényhajók foglalása, főként esküvők és cégrendezvények céljából.

A kompot a Balaton jegesedése ellenére nem kellett eddig leállítani, jelenleg naponta átlagosan 90-100 gépkocsit és 160-170 utast szállít Szántód és Tihany között. Ha az időjárás engedi, elmarad a kompjárat hidegebb években szokásos téli üzemszünete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik