Élet-Stílus

A Barcelona pert nyert a Le Monde ellen

Doppingvádjai, pontosabban „gyalázkodó" cikke miatt 300 ezer eurós kártérítést köteles fizetni az FC Barcelonának a Le Monde című lap - ezt az ítéletet hozta első fokon egy spanyol bíróság.

Kapcsolódó linkek

spanyolfoci.lap.hu
sport.lap.hu


A katalán klub azután indított pert, hogy a párizsi újság 2006. december 7-én megjelent számában azt állította, hogy négy spanyol klub – a Barcelona, a Real Madrid, a Valencia, valamint a Real Betis – is kapcsolatban állt a doppingdoktornak nevezett, elsősorban a kerékpársportot beárnyékoló esetek kapcsán elhíresült doktor Eufemiano Fuentesszel.

A klubok azonnal cáfolták az értesülést, s tiltakoztak a megjelent írás ellen, ám a lap nem változtatta meg álláspontját, és a Barcelona mellett a Real Madrid is pert indított a Le Monde-dal szemben. Az első fokon eljáró bíróság egyébként a pénzbüntetés mellett az ítélet közlésére, valamint helyreigazító cikk megjelentetésére is kötelezte az újságot.

Az ítélet még nem jogerős, és a francia lap máris jelezte, hogy fellebbez ellene. A La Monde igazgatóhelyettese, Laurent Greilsamer a bírósági döntés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az „egy teljesen túlzott ítélet volt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik