Élet-Stílus

Nem indulhat Pekingben a műlábú futó

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) úgy döntött, nem indulhat a pekingi olimpián a műlábakkal versenyző Oscar Pistorius. Az orvosi vizsgálatok szerint a dél-afrikai atléta művégtagjai előnyt jelentenek számára a riválisaival szemben.

Az IAAF eredetileg múlt csütörtökre, majd szombatra ígérte, hogy pontot tesz az ügy végére, ám végül csak hétfőn hozta nyilvánosságra határozatát, amely megfelel a szakemberek előzetes várakozásainak. A dél-afrikai 400-as futó, aki a parasportolók között 100 (10,91 mp), 200 (21,58) és 400 m-en (46,34) is világcsúcstartó, az épek között szeretne indulni Pekingben, ám sokak szerint a karbonszálas művégtagok előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

A vita tisztázására kezdeményezett vizsgálatot az IAAF, amelynek szakemberei az elmúlt hetekben, hónapokban tanulmányozták a speciális protéziseket. Novemberben Pistorius egy kölni intézetben öt ép társával együtt különböző teszteken vett részt. A vizsgálatokat vezető Peter Bruggemann professzor véleménye szerint Pistorius protézise előnyt biztosít az atléta számára.

„Ugyanakkora sebesség eléréséhez jóval kevesebb energiára van szüksége Pistoriusnak, mint az egészséges versenyzőknek” – mondta a német professzor, akinek a szakvéleményét elfogadta az IAAF. Az atléta már a múlt héten jelezte, hogy egy számára negatív döntés után is folytatni fogja a harcát igazáért, ameddig csak lehet, akár jogi úton is.

Pistoriusnak 11 hónapos korábban a térde alatt mind a két lábát amputálni kellett. A karbonszálas művégtagokkal négy éve kezdett el versenyszerűen futni, és azonnal remek eredményeket ért el. Az athéni paraolimpián 200 méteren aranyérmet nyert, 100-on pedig bronzérmet szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik