Kapcsolódó linkek
Hajnal remek idényt zárt, a hatodik helyen telelő KSC-t 5 góllal, valamint 6 gólpasszal segítette. A Kicker játékosrangsorában a 10. helyen jegyzik, a középpályások között pedig az ötödik. A Bundesligában szereplő profik szerint is jó teljesítményt nyújtott, legalább is ez derül ki abból, hogy az ősz labdarúgója szavazáson az ötödik helyet szerezte meg (az első Diego, a Werder Bremen brazilja volt).
Az ősz felfedezettje (ksc.de)
Szintén említésre méltó, hogy a KSC drukkerei szerint a házi gólkirály Hajnal volt, a csapatuk legjobbja az őszi idényben. És azt se feledjük, hogy Magyarországon is a korábban a Fradiban, a Schalkében, a Sint-Truidenben és a Kaiserslauternben is megfordult karmestert választották meg a legjobbnak, az övé lett a magyar aranylabda.
A Bundesliga első osztályában szereplő játékosok persze nem csak abban foglaltak állást, hogy ki volt az ősz felfedezettje, egyebekre is szavaztak. A bajnoki címmel kapcsolatban 70,1 százalékuk úgy vélekedett, hogy a listavezető Bayern München megszerzi 21. aranyérmét. A három kieső a profik szerint az Energie Cottbus (90,7 százalék), az MSV Duisburg (74,8) és a Hansa Rostock (66,8) lesz. A megkérdezettek 40,8 százaléka szerint a német válogatott megnyeri a nyári, osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokságot.