Élet-Stílus

Viszockijra emlékeznek Budapesten

Vlagyimir Viszockij orosz színész, költő, énekes emlékére nyílt kiállítás születésének hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

„Viszockij ereje abban rejlett, hogy az orosz nép véleményét ki merte mondani a brezsnyevi korban” – mondta A különc bolygó – Vladviszockij 2008 című tárlat megnyitóján E. Csorba Csilla, a múzeum főigazgatója. Viszockij élete a halála után, kultuszával teljesedett ki – vélekedett a főigazgató, hozzátéve: a mai fiatalok valószínűleg el sem hinnék, hogy a dalszerző és költő úgy élte le életét, hogy több mint 800 dala közül egy sem jelenhetett meg hivatalosan.

A tárlat címe arra is utal, hogy a művészről halála után kisbolygót neveztek el. A Mars és a Jupiter között 1986-ban felfedezett, Vladviszockij nevű égitest stilizált mása mellett versrészletek, lemezborítók, Viszockij-kötetek és plakátok várják a kiállítótérben az érdeklődőket. A bemutató az 1938 és 1980 között élt különc alkotó szellemiségét képekkel, hangdokumentumokkal, filmekkel és számos Viszockij-gondolattal, vers- és dalrészlettel idézi meg. A kor hangulatát az 1970-es évekbeli szovjet tárgyakkal, egyebek mellett egy eredeti zenegéppel és Matrjoska-babákkal teremtik meg.

A budapesti tárlaton eredeti Viszockij-relikviákat nem tudnak kiállítani, mivel a 2008-as esztendő Oroszországban Viszockij-emlékév, így a tárgyak főleg ottani programokon szerepelnek – említette E. Csorba Csilla. Hozzátette ugyanakkor, hogy Viszockij életművének kutatója, Viczai Péter által gyűjtött és a kiállítás rendelkezésére bocsátott relikviák hű képet festenek a költőről és a korról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik