Élet-Stílus

Pontlevonások a Soproni Ligában

Csütörtökön jogerősen levontak három pontot a labdarúgó Soproni Ligában szereplő FC Sopron csapatától. Az MTK elveszítheti az első helyét a tabellán, miután az MLSZ hat pontos büntetéssel sújthatja a klubot.

A magyar szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a fegyelmi bizottság december 11-én hozta meg a soproniakat sújtó elsőfokú döntését, mert a klub nem rendezte pénzügyi tartozását az MLSZ-szel.

Miután a soproniak nem tiltakoztak a döntés ellen és nem törlesztették adósságukat, a fegyelmi határozat a fellebbezési határidő lejárta után jogerőre emelkedett. A klubot a pontlevonás mellett 2008. március 31-ig az átigazolásból is kizárták.

A Soproni Ligában éllovas MTK Budapest csapatát még kedden az MLSZ első fokon hat büntetőpont levonásával sújtotta. Erre azért került sor, mert két fiatal játékos, Németh Krisztián és Simon András Liverpoolba való eladásakor a klub elmulasztotta rögzíteni, hogy melyik fél állja az ilyen transzferek után az MLSZ-nek járó összeget, az átigazolás díj 4+1 százalékát.

A kék-fehéreknek a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül lehetőségük van a fellebbezésre. Amennyiben ezzel nem élnek, s a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül nem rendezik tartozásukat, akkor a pontlevonás hatályba lép.

A Soproni Liga állása a pontlevonás után:
1. MTK Budapest 15 meccs/34 pont
2. Budapest Honvéd 15/30
3. Debreceni VSC-TEVA 15/29 (32-16)
4. Újpest FC 15/29 (32-17)
5. Gabona Trans Kaposvár 15/26
6. Győri ETO FC 15/25
7. Zalaegerszegi TE FC 15/24
8. Nyíregyháza 15/22
9. Fehérvár FC 15/20
10. BFC Siófok 15/15
11. REAC 15/14 (13-25)
12. Paksi FC 15/14 (23-31)
13. Vasas 15/14 (16-25)
14. Diósgyőri VTK 15/13
15. FC Sopron 15/8
16. Tatabánya 15/5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik