Élet-Stílus

A krumpli és a feta éve 2008

Az ENSZ 2008-at a Burgonya Nemzetközi Évének nyilvánította, de emellett idén is zászlajára tűzte a delfinek védelmét és a sarkvidékkutatást. Az egyes évek tematizálása nemzeti és nemzetközi szinten egy-egy kérdéskör fontosságára kívánja felhívni a figyelmet rendezvényekkel, akciókkal és kutatásokkal. Hazánkban január 22-én kezdődik a Reneszánsz Éve.

Mit hoz az idei év? Talán sok sajtos chipszet, abból kiindulva, hogy az ENSZ 2008-at a Burgonya Nemzetközi Évének választotta, Görögországban pedig a Feta Éve lesz az idei. Persze a témaválasztással a nemzetközi szervezetnek ennél kicsit komolyabb céljai is vannak. Mégpedig az, hogy mind nemzeti, mind nemzetközi szinten az adott évben nagyobb hangsúlyt helyezzenek a választott témára különféle tájékoztató rendezvényekkel, akciókkal, kutatásokkal, esetleg jogszabályokkal.

A krumpli évét a perui kormány javasolta az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) konferenciáján 2005 novemberében. A krumplira kivételesen nem azért eset a választás, mert veszély fenyegetné a fajt, hanem éppen ellenkezőleg: a burgonya, mint táplálék jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet. A krumpli egyike a legszélesebb körben előforduló termesztett növényeinknek, amely a világ számos területének élelmezési problémáját enyhíti.

A burgonyát az Andokban már nyolcezer évvel ezelőtt fogyasztották, Európába a 16. században a spanyol gyarmatosítók révén került, innen terjedt el aztán rövid időn belül a világ más tájaira is. Napjainkban közel 200 ezer négyzetkilométernyi területen termesztik. A betakarítás utáni tiszta tömeget tekintve a negyedik helyen áll a világranglistán. Az ENSZ adatai szerint 2006-ban 315 millió tonnát termeltek belőle, ennek felét a fejlődő országokban. Előnye, hogy zord éghajlati adottságok esetén is viszonylag nagy hozamot biztosít kis területen.

Az ENSZ emellett az idei évet a Higiénia valamint a Nyelvek Nemzetközi Évének is nyilvánította. Az előbbi ötletet az a tény adta, hogy a világ népességének mintegy 41 százaléka (2,6 milliárd ember) nem jut hozzá az alapvető higiéniai szolgáltatásokhoz, miközben például a megfelelő illemhely és tisztálkodási lehetőség hiánya számos egyébként könnyen megelőzhető betegség kialakulásához vezet. Többek között az ENSZ Millenniumi céljai között is szerepel, hogy az alapvető higiéniai szolgáltatásból kiszorult népesség arányát 50 százalékkal kell csökkenteni 2015-re.


A krumpli és a feta éve 2008 1

Az egyik legfontosabb élelmiszernövény


2008 a békák és a korallzátonyok éve is

Az ENSZ-en kívül más szervezetek is tematizálhatnak egy-egy évet. A folyamat igen egyszerű elég, ha néhány szervezet összefog, és közös nyilatkozatban közzé teszik, hogy mit tűznek a zászlajukra az adott évben. Így 2008 többek között a Békák Éve is lett, az Amphibian Ark nemzetközi kétéltűvédelmi szervezet kezdeményezésére. A kampány fővédnöke David Attenborough. A szervezet szerint erre a figyelemfelkeltésre azért van szükség, mert jelenleg mintegy ötszáz békafajt fenyeget a kihalás veszélye bolygónkon. Kevin Zippel, a program vezetője szerint már az is sikernek számít, ha az ötszázból egy fajt sikerül megmenteniük a kihalástól.

A korallzátonyok védelmére alakult nemzetközi szervezet (International Coral Reef Initiative) az idei évet is a Korallok Nemzetközi Évének nyilvánította (immár másodszor). Céljuk, hogy felhívják a figyelmet ezeknek az ökoszisztémáknak a sérülékenységére.

Nem csak 12 hónapból áll az év

Habár 2007 a Delfinek Nemzetközi Éve volt, melynek keretében számos nemzetközi rendezvényre sor került, a szervezőknek sikerült kitolniuk a program idejét, így az ENSZ 2008-ban is a zászlajára tűzte ezeknek a fajoknak a védelmét.

Hasonló módon nem csak egy évre korlátozódik a Sarkvidék Nemzetközi Éve program, amely 2007 márciusában indult, és 2009 márciusáig tart. Mintegy 60 országból összesen több mint 50 ezren vesznek részt benne a tudomány számos területéről. A két év alatt mindkét sarkvidéken számos kutatást végeznek el.

A Föld Nemzetközi Éve szintén már 2007-ben kezdődött, de ez esetben is hároméves programról van szó, vagyis 2009-ig tart. Az ötletet a 2004. évi délkelet-ázsiai cunami adta, amely rávilágított arra, hogy jobban oda kell figyelnünk bolygónkra, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ehhez hasonló természeti katasztrófák, vagy csökkenthető legyen azok pusztító hatása. 2009 az ENSZ döntése szerint a Csillagászat Nemzetközi Éve lesz.

A fetától Mátyás királyig

A nemzetközi programok mellett az egyes országok is minden évben kijelölnek egy kiemelt témát. Görögországban például a feta körül forog az idei év, Ausztráliában a cserkészeké, Nagy-Britanniában a kerteké a főszerep, az EU pedig A kultúrák közötti párbeszéd Évének nyilvánította 2008-at.

Magyarországon 2008 a Reneszánsz Éve lesz, melynek apropóját az adja, hogy idén lesz Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója. Az éves eseménysorozat átfogja a kultúra, a művészet, a gasztronómia, a technológia és a tudomány világát egyaránt. A Reneszánsz Év január 22-én, a Kultúra Napján indul és 2009. január 22-én, szintén a Kultúra Napján zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik