Kapcsolódó linkek
A bajnokság őszi alapszakaszában a hevesiek odahaza 8-7-re nyertek, méghozzá hatalmas csatában, és ami azt illeti, a harcias szellem volt a jellemzője a vasárnapi pólós ütközetnek is, amelyben villámrajtot vett az Eger 3-0-ra, 4-1-re, majd a félidőre 6-2-re elhúzva.
A Honvéd feltámadása helyett a folytatásban is Gerendás György együttese brillírozott. Miközben Kovács István gárdája képtelen volt betalálni az olimpiai bajnok Szécsi Zoltán hálójába, az Eger a kapuscserével is mindhiába próbálkozó ellenfelének szebbnél szebb gólokat lőtt. A vége gyakorlatilag kiütés: 12-6-ra győzött, ekképp 1972 után másodszor lett kupagyőztes az Eger csapata.
Kis Gáborék simán verték a címvédõt (MTI)
Az OSC a női kupagyőztes
A női döntőben az OSC legyőzte a címvédő és bajnok Honvédot, ezzel fennállása legnagyobb sikerét aratta. Felváltva vezettek a csapatok, a negyedik negyedben az OSC elsősorban a világbajnok Zantleitner Krisztina jóvoltából fordította a maga javára az eredményt és aratott meglepő, ugyanakkor teljesen megérdemelt győzelmet.
Nagy csatát hozott a hölgyek fináléja (MTI)
Magyar Kupa, döntő, férfiak:
Eger – Domino-Honvéd 12-6 (3-0, 3-2, 3-0, 3-4)
Gól: Hegedűs, Császár, Kis G. 2-2, Feltham, Matajsz, Nyéki, Varga II Zs., Binder, Biros 1-1, ill. Kiss G., Bárány 2-2, Vindisch, Szivós 1-1
Nők:
OSC-Domino Honvéd-Polo SC 8-6 (1-2, 2-0, 2-2, 3-2)
Gól: Primász, Zantleitner 2-2, Keszthelyi, Tiba, Pardo, Dalmády 1-1, ill. Györe 2, Péteri, Kisteleki, Tomaskovics, Kotsidou 1-1